Továbbra is csalók élnek vissza tagunk nevével

Továbbra is csalók élnek vissza tagunk nevével

Mint korábban jeleztük: 2026. január 27-én a felsőzsolcai Sascamion Kft. ügyvezetőjétől arról kaptunk bejelentést, hogy a vállalkozása nevével visszaélve ismeretlen csalók próbálnak fuvart vállalni. Tagunk a nevének tisztázását kérte. Mivel februárban újabb esetekre derült fény, tagunk ismételt óvatosságra figyelmezteti a fuvarozótársakat. Az ismeretlen tettesek főként angolul próbálják felvenni a kapcsolatot a kiszemelt áldozatokkal. A csalók megszerezték a Sascamion valódi rendszámait és CMR-biztosításainak kötvényszámait. Az üzleti partnerek mindenképp ellenőrizzék vissza a megbízásokat azáltal, hogy közveltenül felveszik a kapcsolatot tagunk igazi telefonszámain!

Szegő János ügyvezető ismét egyesületünk segítségét kérte a csalók módszereinek hírüladásában. Megerősítette ugyanakkor, hogy a tettesek újra és újra próbálkoznak. A rendőrségi nyomozás eddig még nem vezetett eredményre. A Sascamion Kft. arra kéri a fuvarozókat és árukibocsátókat, hogy a Sascamion nevében érkező árajánlatokkal legyenek elővigyázatosak: megállapodás előtt mindenképpen vegyék fel az elérhetőséget a Sascamion igazi fuvarszervezőivel az alábbi elérhetőségeken!

Sascamion Kft.
Felsőzsolca, Mester utca 22.
06 (20) 972 8624
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                     Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Egyesületünk kéri, hogy aki csaló fuvarozók vagy kiberbűnözők jelenlétét tapasztalja a fuvarpiacon, mindenképpen tudassa az MKFE-vel, hogy ezen esetek hírül adásával megelőzhessük, hogy jóhiszemű vállalkozások nevével idegenek visszaéljenek.

Kapcsolódó híradásunk:

Kiberbűnözők, rakománytolvajok — Esetek, módszerek, Timocom-tanácsok »

 

TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Elit Store Kft. Elit Store Kft. Persped Kft. Persped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Elit Store Kft. Elit Store Kft. Persped Kft. Persped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft.