Meghívó a nagyvárosi logisztikáról szóló egyeztetésre

Meghívó a nagyvárosi logisztikáról szóló egyeztetésre

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakmai workshopot szervez árufuvarozók számára, amelynek során ismertetni fogják a Citylogisztika Stratégia javaslatait. A programra elsősorban a terítéssel foglalkozó és kiscsomagos árufuvarozó vállalkozásokat várják, de a rendezvény valamennyi logisztikai szereplő előtt nyitott.


Budapest belvárosában hosszú évek óta gondot okoz, hogy a kiscsomagos szállítók, a futárok és a boltokat kiszolgáló áruterítők nem tudnak megállni, számos esetben pedig nem is tudják kellően megközelíteni a célállomást. A workshop célja, hogy társadalmi egyeztetésre hívja az érintett vállalkozásokat, hogy a dötnéshozókkal közösen újragondolják Budapesten a nagyvárosi logisztikát, különösen a furgonok tekintetében, hogy átlátható, szabályozott keretek között működjön a teherszállítás.


A workshop nemcsak a kapacitások lehetséges bővítésére és a szabályozásra fog kitérni, hanem megvizsgálja annak lehetőségeit is, hogyan lehet a városi logisztikában résztvevő cégek flottájánál minél kisebb kibocsátást elérni, vagy pedig tejesen zöld megoldásokat találni. Emellett a közterülethasználat és az intézményi háttérrendszer, a nagyvárosi áruszállítás társadalmi hatásai, valamint a logisztikai hálózat, a mikromobilitás és a csomagautomaták, csomagelosztópontok kérdése is terítéken lesz.


a workshop időpontja:

2026. szeptember 2. (szerda) 9:00 – 12:00 óra


helyszíne:

BKK Székház (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 19-21.)
8. emelet, Buda tárgyaló (a liftből kiszállva a jobb oldalon)


A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.


REGISZTRÁCIÓ »


Részvételi szándékukat az érdeklődők augusztus 31. (hétfő) 23:59-ig jelezhetik.

Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Kolesza György Kolesza György Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Teleki János Teleki János A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Végvári András Végvári András Zséder Kft. Zséder Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Kolesza György Kolesza György Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Teleki János Teleki János A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Végvári András Végvári András Zséder Kft. Zséder Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft.