Ennyien haltak meg útjainkon — rájuk emlékeztünk

Örvendetes hír, hogy évről évre tendenciózusan csökken a közúti balesetek áldozatainak száma Magyarországon. Azonban — ahogy a szakemberek mondani szokták — minden egyes közúti baleset eggyel több annál, mint amennyinek meg kellene történnie. Az elmúlt évekhez hasonlóan — a rendőrséggel és több szakmai szervezettel együtt — idén is megkoszorúztuk a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművét a budapesti Flórián téren. A méltóságteljes megemlékezésre november 5-én, kedden délelőtt került sor őszies, esős időben.

A balesetek értékelése terén rendszerint a meghalt személyek számának alakulása számít a legfontosabb tényezőnek, ezért elemzők gyakran jellemzik e mérőszám alapján egy-egy időszak vagy megye közlekedésbiztonságát. E nézőpont szerint hazánkban a rendszerváltás évében, 1990-ben volt a legveszélyesebb a közúti közlekedés, akkor ugyanis 2 ezer fölé szökött a balesetekben meghalt személyek száma; erre sem azelőtt, sem azután nem volt példa. Ma harmadannyian lelik halálukat útjainkon.


Közúti balesetben meghalt személyek száma Magyarországon, 2003-2012 (ORFK-OBB)

2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
1326
1296
1278
1303
1232
996
822
740
638
605
3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Ivanov György Ivanov György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Végvári András Végvári András "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kolesza György Kolesza György GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Ivanov György Ivanov György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Végvári András Végvári András "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kolesza György Kolesza György GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt.