Frissítsd fel KRESZ tudásodat

A Közúti Közlekedési Akcióprogram keretében most ingyenes lehetőség nyílik a  kategóriás elméleti KRESZ-ismeretek megszerzésére, a Nemzeti Közlekedési Hatóság KRESZ Tudásfelfrissítő kampánya révén! A programban közlekedési ismeretektől függetlenül mindenki díjmentesen és alanyi jogon vehet részt az általa választott járművezetői kategóriában. („A”, „B”, „C”, „D” és/vagy kerékpáros).


A KRESZ-tudást felfrissítő program a legkorszerűbb távoktatási (e-learning) technológiát és módszertant alkalmazza – nincs szükség tankönyvekre, elegendő egy Internet-kapcsolat. Az ismeretek elsajátításával egyéni tempóban lehet haladni, ráadásul a tanulás helyszíne sem kötött, így a jelentkező bárhol tanulhat: iskolában, munkahelyen, otthon.

Emellett nagyon fontos, hogy a képzést igazoltan elvégzők közül ötvenezren ingyenesen végezhetnek el egy e-learning alapú, hatóságilag akkreditált (hivatalos) gépjárművezetői kategóriás („AM”, „A1”, „A2”, „A”, „B”) elméleti képzést! Feltétel, hogy a résztvevő kézhez kapja a részvételről szóló, e-kuponkódot is tartalmazó Képzési Igazolást.

Részletek az alábbi linken olvashatók:

www.kreszfelfrissito.hu

COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Ivanov György Ivanov György KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. WSZL WSZL Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Ivanov György Ivanov György KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. WSZL WSZL Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt.