Logisztikai Évkönyv 2016.

A Magyar Logisztikai Egyesület az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is (immár 22. alkalommal) kiadja a hazai tudományos és gyakorlati eredményeket bemutató logisztikai évkönyvét.

A Logisztikai Évkönyv című kiadvány előkészítése megindult. A készítők várják azoknak a gyakorló szakembereknek és tudományos kutatóknak a jelentkezését, akik a logisztika területén elért tudományos eredményeiket, gyakorlati megvalósításaikat kívánják bemutatni. A téma elfogadását és az elkészült anyagok bírálatát – független lektorok bevonásával – a könyvet előkészítő szerkesztőbizottság koordinálja, dr. Duleba Szabolcs főszerkesztő vezetésével. A tanulmányoknak szigorú formai és tartalmi követelményeket kell teljesíteniük. A tanulmányok nyelve magyar vagy angol.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet (e-mailben vagy faxon) 2016. május 18-ig.

A szerkesztőbizottság május közepén küld értesítést a javasolt téma elfogadásáról és a formai követelményrendszerről. A tanulmányok leadásának végső határideje 2016. augusztus 1.

JELENTKEZÉSI LAP

További információ: Varga Bálint szerkesztő

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MKFE kommunikáció

Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teleki János Teleki János Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. Persped Kft. Persped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teleki János Teleki János Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. Persped Kft. Persped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Kolesza György Kolesza György