Segítse ön is a Kutyákkal az Életért Alapítvány munkáját!

Az ön cégénél már feleslegessé vált sérült konténerek, panelek, roncsautók óriási segítséget jelentenének a Kutyákkal az Életért Alapítvány számára, akik katasztrófák, tömegbalesetek esetén bevethető mentőkutyákat képeznek ki.
Amennyiben módjában áll, támogassa munkájukat!

A 2004-ben létrejött Kutyákkal az Életért Alapítvány mentőkutyák, vakvezető-kutyák, terápiás-kutyák, más segítőkutyák, szolgálati-kutyák kiképzésével, tréningben tartásával foglalkozik. Jászberényi kiképzőbázisukon olyan műromot alakítottak ki, mely katasztrófák utáni helyzetet imitál - törmelékekkel, összeroncsolódott járművekkel, üregekkel. A kutyák itt tanulják meg a romok alatt, emberi szem elől elzárt helyeken tartózkodó sérültek felkutatását.



A kiképzett mentőkutyákkal tömegbalesetek, természeti katasztrófák utáni mentésben vesznek részt.
Az Alapítvány szoros együttműködésben dolgozik számos hazai és külföldi civil szervezettel, a Katasztrófavédelemmel és a Rendőrséggel is. Gyakran hívják őket eltűnt gyermekek, demenciában szenvedő idősek felkutatásához.
Ahhoz azonban, hogy egyre magasabb szinten végezhessék munkájukat, és alkalmasak legyenek az ENSZ irányelvei szerinti vizsgáztatásra, a jelenleginél alkalmasabb kiképzőhelyre van szükségük – melynek kialakítása éppen most folyik. Ehhez kérik az MKFE-tagok segítségét is.

A jelenlegi jászberényi műrom fejlesztéséhez, bővítéséhez az önök cégénél már feleslegessé vált konténerekre, panelekre, tartályokra, roncsautókra, vagyis nagy méretű üreges tárgyakra lenne szükségük. Ezekből ugyanis könnyen ki tudnak alakítani olyan üregeket, rejtekhelyeket, melyekben a kutyák megtanulhatják az elzárt helyeken tartózkodó sérültek felkutatását.

 

Fontos, hogy ezek a tárgyak jól bírják az időjárás-változást, és az is szempont, hogy kézi erővel mozgathatók legyenek.
Ha önnek is van olyan feleslegessé vált tárgya, amiről úgy gondolja, hogy segíthet a Mentőkutyás Szolgálatnak, kérjük, keresse meg őket!

Felajánlásaikat SZABÓ GÁBOR, a Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke, szakmai vezetője várja.
Telefonszám: +36-30-982-0504


Az Alapítvány meg tudják oldani a tárgyak szállítását – de az igazán nagy segítség az lenne nekik, ha az adományt a helyszínre tudná szállítani.
A Mentőkutyás Szolgálat munkájával a www.segitokutya.eu oldalra kattintva ismerkedhet meg jobban.


Az Alapítvány nevében is köszönjük felajánlásaikat!

MKFE kommunikáció

Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Ivanov György Ivanov György Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Ivanov György Ivanov György Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft.