Beérkeztek Egyesületünkhöz a TSM-rendszer „nullás” határozatainak első dokumentumai

Ahogy arról korábban tájékoztattuk Tisztelt Tagjainkat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztálya február elején megkezdte a nemzeti tengelysúlymérő rendszerben detektált tengelysúly és össztömeg túllépések figyelmeztető és tájékoztató határozatainak postázását az érintett vállalkozások részére. Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a kézhez vett értesítésről, és annak tartalmáról továbbra is küldjenek tájékoztatást az MKFE részére, mert a rendszer esetleges hibáiról csak ezeknek a dokumentumoknak az ismeretében kezdeményezhetünk egyeztetést az NFM illetékeseivel. A tét nagy, ha a minisztérium – a fuvarozói észrevételek hiányában – működésre alkalmasnak ítéli a rendszert, akkor az eredeti tervek szerint május 31-től élesben küldi a bírsághatározatokat.

Tisztelt Tagjaink!

Ezúton köszönjük a felkérésünknek eleget tevő vállalkozásoknak az eddig megküldött tájékoztató anyagokat, „nullás” határozatokat és a rövid esetleírásokat. A beérkezett információk ugyanakkor nem fedik le a hazai TSM-rendszer egészét, a legtöbb kifogás egyetlen mérőponttal kapcsolatban érkezett (M30 autópálya).

Kérjük, hogy amennyiben további mérőpontokkal kapcsolatban érkeztek Önhöz nullás értesítések, akkor azokat szíveskedjen megküldeni Raffai Péternek, az Árufuvarozási Tanács titkárának a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. A megküldött határozatok tartalmát bizalmasan kezeljük!

Köszönjük a közreműködésüket!

 

MKFE kommunikáció

HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kolesza György Kolesza György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Lévai László Lévai László Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. STV Kft. STV Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Végvári András Végvári András Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kolesza György Kolesza György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Lévai László Lévai László Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. STV Kft. STV Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Végvári András Végvári András Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.