Autóbuszos üzlet- és panaszkezelési szabályzattal kapcsolatos minisztériumi tájékoztatás

Személyszállító tagjainkat érintő változás, hogy az üzletszabályzathoz és panaszkezelési szabályzathoz kapcsolódó hatósági eljárásban 3000 forint illetéket kell fizetni az NFM részére. Ennek értelmében az említett szabályzatok jóváhagyására, módosítására irányuló kérelmek illetékkötelezettség alá esnek, amelyet az eljárás kezdeményezésekor kell megfizetni.

Korábbiakban már adtunk tájékoztatást, valamint letölthető segédanyagokat is biztosítottunk az autóbuszos tagjainknak a kötelezően elkészítendő üzletszabályzat és panaszkezelési szabályzatok vonatkozásában. E szabályzatokat be kell nyújtani az autóbuszos hatóságnak jóváhagyásra, majd a jóváhagyástól számított 8 napon belül közzé kell tenni a vállalkozásnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztálya arról adott tájékoztatást, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény értelmében ezen túl az érintett szabályzatok jóváhagyására indult hatósági eljárások illetékkötelesek. Emiatt a kérelem beadása előtt az alábbi számlaszámra átutalással 3000 forint illetéket kell befizetni. Fontos kiemelni, hogy az illeték megfizetésének kötelezettsége a minisztériumi tájékoztató megjelenését követő eljárásokra alkalmazandó, vagyis a korábbi, már megkezdett eljárásokra nincs kihatással. A fizetés teljesítésére egyéb módon nincs lehetőség.


A kérelem beadása előtt az alábbi számlaszámra átutalással 3000 forint illetéket kell befizetni.


10032000-01012901
NFM Eljárási illetékbevételi számla

IBAN: HU72 1003 2000 0101 2901 0000 0000


Az átutalás közleményébe az alábbi adatokat kell feltüntetni:

  • ügyfél neve
  • székhely
  • kérelem azonosításához szükséges információk (pl. üzletszabályzat jóváhagyási eljárási illeték).

A kérelem benyújtásakor az átutalást igazoló bizonylatot csatolni kell, ezzel bizonyítva az illeték megfizetését.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztálya általi tájékoztató innen érhető el.

 

MKFE Kommunikáció

 



BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NTS Kft. NTS Kft. Végvári András Végvári András INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NTS Kft. NTS Kft. Végvári András Végvári András INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft.