Tájékoztató az iskolabusz-projektről

Pencz Zoltán, a Személyszállítási Tanács elnöke és Molnár Zoltán, a Tanács titkára részt vett az iskolabusz-projekttel kapcsolatos tájékoztatón, melyet Mikulás Róbert – az Innovációs és Technológia Minisztérium Jármű Módszertani Hatósági Főosztály főosztályvezetője – tartott.

A tájékoztatón a projekttel kapcsolatosan konkrét, pontos részletek nem hangzottak el. Egyelőre az látszik, hogy a kormány három helyszínen tervezi a pilotprogramot elindítását, tíz hónapon keresztül üzemeltetve a járműveket, és ennek az időszaknak a tanulságai alapján születik majd meg a döntés, hogy bevezessék-e országos kiterjesztéssel. A pilotprojektet Budapesten a II. kerületben, Debrecenben és Kecskeméten valósítják meg. A kormány tervei szerint az alapfokú iskolai oktatásban részt vevő diákoknak (6-14 éves korig) kívánja biztosítani a nyomon követhető, biztonságos utazást az iskola és a lakóhely között.

Projektgazdának a Közlekedéstudományi Intézetet (KTI) jelölték meg. A pilotprogramhoz közbeszerzési eljárással fogják kiválasztani a szolgáltatást végző autóbuszos személyszállítót. Pencz Zoltán ennél a résznél hangsúlyozta, hogy a feladatra a magánvállalkozások lennének a legalkalmasabbak, hiszen ők ismerik legjobban a helyi viszonyokat. A Tanács elnöke rávilágított arra, hogy az adott jármű minél hatékonyabb kihasználása érdekében az iskolabusz rendszerét a közszolgáltatással is össze lehetne vonni a kisebb településeken.

A főosztályvezető jelezte, hogy nyitott kérdés még, hogy ki végezze a szolgáltatást. A rendszer kiépítésénél vállalkozásfejlesztési célok is megfogalmazódtak. Peredi Péter a FUVOSZ főtitkára is kiemelte, hogy a szolgáltatás végzésébe szükséges a kis- és középvállalkozások bevonása. Szabó András a NiT Hungary képviseletében tette fel a kérdést: ki fogja finanszírozni a szolgáltatás költségeit? Mikulás Róbert válasza szerint a kérdés még nem eldöntött. Pencz Zoltán az általa ismert, külföldön jól működő rendszerre utalva elmondta, hogy a pilotprogramot életszerűen kell megtervezni, hogy pontos következtetéseket lehessen belőle levonni. A tájékoztató zárásaként az érdekképviseletek felajánlották szakmai tapasztalataikat, jelezték, hogy bármilyen döntés előtt legyen véleményezési lehetősége a szervezeteknek a tagjaik érdekeit képviselve.

Budapest, 2019. 02. 20.

INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás STV Kft. STV Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. WSZL WSZL László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Persped Kft. Persped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. NTS Kft. NTS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás STV Kft. STV Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. WSZL WSZL László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Persped Kft. Persped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. NTS Kft. NTS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.