„Magyarország minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a tagállami hatáskörök csorbítására irányuló bizottsági törekvésekkel szemben – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Varsóban, a Visegrádi négyek munkaügyi és szociális ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozóján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint. Varga Mihály a varsói megbeszélésen kiemelte, hogy Magyarország visszautasítja a szociális dömpinggel kapcsolatos vádakat, és a „postinggal” kapcsolatos változásokat is elfogadhatatlannak tartjuk.
Belföldi hírek
Featured
Featured
A hazai média kiemelt figyelemmel kísérte az MKFE kezdeményezésére április 20–21-én, Budapesten megrendezett V4 Fuvarozási Fórum eseményeit, illetve a rendezvény zárásaként aláírt közös deklarációt. Az alábbiakban megtekinthetők a sajtóban megjelent híradások.
Featured
| A nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szembeni közös deklarációt fogadtak el a V4 fuvarozói érdekképviseleti szervezeteinek vezetői ma Budapesten. A dokumentumot a sajtó képviselőinek jelenlétében írta alá Jan Buczek, a lengyel ZMPD elnöke, Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, miniszterelnöki megbízott, Josef Melzer, a cseh CESMAD BOHEMIA alelnöke és Pavol Hudák, a szlovák CESMAD Slovakia alelnöke. | ![]() |
Havazás miatt járhatatlan a 24-es főút mátrai szakasza. Több tehergépjármű is keresztbe fordult az úttesten.
Az AutóKözlekedés áprilisi számában – korábban az Egyesülethez eljuttatott információk alapján – tévesen jelent meg, hogy újra tevékenység-bejelentési nyilatkozatot kell tenniük azoknak, akik február 28-áig már egyszer nyilatkoztak. A 43. számú Magyar Közlönyben megjelent 2017. évi XXI. törvény kimondja többek között, hogy ha a nyilatkozattételre kötelezett személy, aki a fenti törvény hatálybalépéséig, vagyis március 24-éig nyilatkozatot tett, akkor az állami adó- és vámhatóság a határidőt megtartottnak tekinti. Ennek értelmében új nyilatkozat megtétele nem szükséges.
Tisztelt Tagjaink! A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a korábbi évekhez hasonlóan – 2017-ben is megjelentette a honlapján a bilaterális engedélyek mintáit. A minták ezúttal is a dokumentumtárban találhatók, a „bilaterális” kifejezésre rákeresve.
Featured
Az MKFE kezdeményezésére összehívott V4 Fuvarozási Fórumon az EU közúti fuvarozási piacán tapasztalható versenykorlátozó intézkedésekkel kapcsolatos álláspontjaikat egyeztetik a visegrádi országok közúti fuvarozási és személyszállítási társegyesületeinek vezetői április 20-án Budapesten.
Felhívjuk a személyszállító tagjaink figyelmét, hogy a 101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet értelmében a Kötelező biztonsági ellenőrzések és az Üzemeltetési és karbantartási napló alkalmazása tekintetében néhány könnyítést vezetett be a jogalkotó.
A költségvetés várható alakulásától függ a csekély összegű támogatások mértéke, de a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint lesz megegyezés a de minimishez szükséges forrásról – derült ki az MKFE és a minisztérium legutóbbi egyeztetésén.
2017. április 18-án, kedden forgalomkorlátozásra és 60 km/h-s sebességkorlátozásra kell számítani az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Hatvan és Gyöngyöshalász térségében.

