Featured

Rendkívüli árufuvarozási tanácsülés az ukrán-magyar engedélyek és a határhelyzet kérdéseiről

Áchim Mihály Miklós társelnök, az Árufuvarozási Tanács elnökének kezdeményezésére január 24-én rendkívüli tanácsülésen foglalkozott az MKFE szakmai testülete a magyar–ukrán engedélygazdálkodás aktuális kérdéseivel, valamint a magyar–ukrán határszakaszokon kialakult hosszú várakozási idők problémájával. A tanácsülésre a társelnök a tagságot is meghívta, a résztvevő MKFE-tagvállalkozások képviselői beszámoltak konkrét tapasztalataikról, segítve ezzel a hatóságoknak megküldött javaslatok összeállítását.

Mint arról korábban beszámoltunk tagjainknak, 2017. szeptember 20-21-én Kijevben tartották meg a magyar–ukrán vegyesbizottsági ülést (VB), amelynek célja a 2018. évi kétoldalú közlekedési engedélykontingens meghatározása lett volna. A VB megállapodás nélkül ért véget, mivel az ukrán fél kontingensen felül 1500 engedélyt kért, amelyet a jövőben már a kontingens részének is tekintene.  Az NFM – akkor még követve az MKFE álláspontját – többletengedélyt nem ajánlott fel, a kvóták meghatározásakor pedig a kölcsönösség elvén alapuló engedélymennyiség meghatározását javasolta. Az ukránok ezt nem fogadták el.

2018. január 10-én az NFM tájékoztatta az MKFE-t az ukrán minisztérium javaslatáról, miszerint – megállapodás hiányában, átmeneti megoldásként – a 2016. évi jegyzőkönyvben meghatározott engedélykontingens felét cserélje ki a két ország, és 2018 közepén kerüljön sor a VB-re.

Az MKFE ezt a javaslatot elutasítja, erről az NFM-et írásban tájékoztatta. Az Egyesület álláspontja, hogy a VB-ig egyetlen engedélyt se cseréljenek ki a felek.

Az NFM reagált az MKFE javaslatára, és kifejtette, hogy az engedélycsere teljes felfüggesztése negatív hatással lenne a magyar fuvarozókra, gátolná a két ország közötti kereskedelmet, ezért bizonyos mennyiségű engedélyt kicserélnek az ukrán féllel, és a VB korábbi, áprilisi megtartását szorgalmazzák. 

Mivel az NFM álláspontja ellentétes az MKFE tagjainak érdekeivel, Áchim Mihály Miklós, az Árufuvarozói Tanács elnöke rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, ahol a Tanács arról határozott, hogy a feladatra felkért Engedélygazdálkodási Munkabizottság mérje fel az MKFE tagok körében, hogy kiket érinthet hátrányosan az MKFE árufuvarozási tanácsának azon álláspontja, amely továbbra is az engedélycserék teljes leállítását szorgalmazza, amíg a két ország VB ülés keretein belül nem állapodik meg a 2018-as engedélyszámokat illetően.

Az MKFE álláspontjáról Somogyi Gábor főtitkár levélben tájékoztatta az NFM Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály vezetőjét, dr. Erb Szilviát.

A dr. Erb Szilviának címzett levelet 

olvashatják.


A tanácsülés megvitatta a magyar–ukrán és a magyar–román határszakaszokon tapasztalható, gyakran 20-30 órát meghaladó várakozási időkkel kapcsolatos tapasztalatokat, és az ezzel kapcsolatban felvetett kérdésekre érkezett NAV válaszokat. Ahogy arról korábban tájékoztattuk Tagjainkat, Egyesületünk levélben kereste meg a NAV és az ORFK illetékesét a határátlépés felgyorsítása érdekében. A NAV – egy 2017. szeptember 1. és december 31. között, az ukrán határszakaszon végzett adatgyűjtésre hivatkozva – cáfolta a felvetéseket, a hatóság szerint 4 órát meghaladó várakozás nem alakult ki a határterminálon a vizsgált időszakban. Ez a válasz ellentétes a problémát felénk jelző tagjaink állításával, ezért a tanácsülés résztvevői saját és tagtársaik tapasztalatait összesítve, újabb levél küldéséről határoztak. Somogyi Gábor ennek megfelelően levelet küldött Molnár Tamás vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárnak, és tájékoztatta őt a tapasztalatokról.

A Molnár Tamásnak címzett levelet 

olvashatják.


MKFE kommunikáció

Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Kolesza György Kolesza György Nagy Imre Nagy Imre TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VERES Kft. VERES Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Kolesza György Kolesza György Nagy Imre Nagy Imre TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VERES Kft. VERES Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft.