Jövőre már csak a kockázatos termékek szállítása lesz EKÁER köteles

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként újabb intézkedésekre tett javaslatot a Pénzügyminisztérium: az adminisztratív terhek mellett adóügyi könnyítéseket is tartalmaz a 2021-es költségvetési törvényjavaslat.

 Több, az MKFE által is kezdeményezett adó- és adminisztrációs terhet csökkentő javaslat szerepel a Pénzügyminisztérium 2021. évi központi költségvetési törvényjavaslatában. Az Országgyűlés honlapján elérhető dokumentum szerint 2021. január 1-jétől az EKÁER bejelentési kötelezettség már csak a megadott érték vagy tömeghatárt meghaladó kockázatos termékekre fog vonatkozni. A bejelentési kötelezettségben előirányzott könnyítés a PM szerint mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést.

A javaslat szerint megszűnhet a vállalkozók egyik legbonyolultabb adminisztrációs terhe, a feltöltési kötelezettség is. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig semmilyen adóelőleg-kiegészítési kötelezettség nem terheli a cégeket, a helyi iparűzési adóban is mentesülnek ettől a tehertől. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal, és már a decemberi hajtást sem terheli többé ez az adminisztrációs kötelezettség.

Az egyéni vállalkozóknak kedvező változás, hogy a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják.

 

Forrás: kormany.hu

MKFE Kommunikáció

TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ivanov György Ivanov György WSZL WSZL Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Persped Kft. Persped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ivanov György Ivanov György WSZL WSZL Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Persped Kft. Persped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András