Új tankolási szabályok 2022. július 30-tól

Új tankolási szabályok 2022. július 30-tól

Mint sokan már értesültek róla, a kormány új tankolási szabályokat vezetett be 2022. július 30-án (szombaton) déltől. A változás értelmében újabb üzembentartói körök kerültek ki a hatósági áron tankolók halmazából.

2022. július 30-án a Magyar Közlöny 129. számában kihirdették „A hatósági üzemanyagárral kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 278/2022. (VII. 30.) Korm. rendeletet”, melynek értelmében a következő nagy csoportok váltak piaci áras tankolóvá a korábbi hatósági áras üzemanyag-vételezés helyett:

        a) külföldi rendszámú járművek,
        b) a jármű forgalmi engedélye szerint nem természetes személy által üzemeltetett járművek (a személytaxik kivételével)
        c) nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött járművek


A hazai jármű-üzembentartók szempontjából a gyakorlatban ez a következő változásokat hozta: hatósági ár helyett piaci áron kénytelenek tankolni az NT (nem taxi) jelű személygépkocsis személyszállítók, valamennyi hazai „vállalati” kishaszongépjármű és valamennyi „céges” személygépjármű. Az egyéni vállalkozók tehát szintén kikerültek az ársapka alól, már ők is csak piaci áron vételezhetnek üzemanyagot.


A töltőállomások kezelőszemélyzete jogosult a forgalmi engedélyek ellenőrzésére. Azokban akár az üzembentartói adatoknál, akár a vonalkód beolvasásával egyértelműen kideríthető, hogy melyik jármű van természetes személy üzemeltetése alatt, és melyik egy vállalkozásé.


A részletszabályok jogi értelmezése és feldolgozása még folyamatban van.


tovább a Magyar Közlönyre »

BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. WSZL WSZL KINGSPED Kft KINGSPED Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Kolesza György Kolesza György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Transvinning Kft. Transvinning Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. WSZL WSZL KINGSPED Kft KINGSPED Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Kolesza György Kolesza György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Transvinning Kft. Transvinning Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft.