Budapest: forgalmi rend az atlétikai VB alatt

Budapest: forgalmi rend az atlétikai VB alatt

Térképes tájékoztató kamionosoknak, buszosoknak, kisáruszállítóknak

2023. augusztus 19–27. között rendezik meg Magyarország történetének eddigi legjelentősebb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot, melynek Budapest ad otthont. A sportrendezvény idejére esik a magyar államalapítás ünnepe is. A két alkalom ideje alatt összesen 372 forgalmi eseményváltozás, azaz közúti forgalomkorlátozás lép életbe a város útjain.

A sportrendezvény színhelye a város déli részén fekvő Nemzeti Atlétikai Központ, míg az utcai futóversenyeket Budapest belvárosában rendezik meg. A világméretű eseményre 200 országból 2 ezer sportolót, 8 ezer sportdiplomatát, valamint több százezer vendéget és sportrajongót várnak. A sporteseményre 300.000 jegyet adtak el.


Fontos tudnivaló a fővárosban turistabusszal dolgozó, valamint kisáruszállító járművekkel és kamionokkal közlekedő szállító-fuvarozó vállalkozásoknak, hogy a lezárások és terelések 2023. augusztus 3-án megkezdődtek, és szeptember 15-ig tartanak majd, addigra áll vissza a forgalmi rend a megszokott kerékvágásba.


Kamionos forgalom Dél-Pesten és a Csepel-szigeten:

A Nemzeti Atlétikai Központ a Rákóczi- (volt Lágymányosi-) hídtól délre, a Soroksári út és a Duna között helyezkedik el (térkép), ahol a nehéz-tehergépjármű-forgalomnak hosszú évek óta eleve célforgalmas, engedélymentes közlekedése van gyakorlatban a közeli iparterületek és a Csepel-sziget északi csücskén fekvő logisztikai parkok, létesítmények kiszolgálása miatt. Ez a városrész azonban kiemelten érintett lesz a versenyek időszakában, ezért a főváros déli területén a kamionosoknak is tilalmakra, közlekedési fennakadásokra kell számítaniuk, különösen a Soroksári út, Weiss Manfréd út, Kvassay Jenő út, Közvágóhíd, Rákóczi-híd környezetében!


A nemzeti ünnep hétvégéjén a kamionstop az alábbiak szerint alakul: 2023. augusztus 19. (szombat) 15:00 órától » augusztus 20. (vasárnap) 22:00 óráig (a tilalom minden 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműre vonatkozik!).


Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér:

Szintén élénk személyforgalom várható a Ferihegyi reptérre vezető úton, valamint az M0-ás körgyűrűn és a reptérről bevezető utakon (M3, M4, M5).


Turistabuszosok, figyelem!

Tíz napon keresztül megállási tilalom lép életbe 2023. augusztus 21-én 00:00 órától augusztus 31-én 24:00 óráig a Budai Vár alatt található Dózsa György téri buszparkolóban. A Belvárosban is rendkívül nehéz lesz a buszok mozgása, a Városliget és a Hősök tere szintén folyamatos korlátozások színhelye lesz! Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen az egész Belvárost és az összes belvárosi Duna-hidat lezárják a korábbi évek gyakorlata szerint.

A Várkapitányság tájékoztatása szerint augusztus 20-án a Budavári Palotanegyedet a reggeli óráktól kezdve csak egy irányból lehet majd megközelíteni. A Savoyai terasz és a Szent György utca zárása miatt a Szent István-terem, a Hunyadi udvar és a Csikós udvar is csak a Palota út irányából érhetők el. A tabáni liftek mellett a Karakas pasa tornya melletti gyalogos feljárót javasolják, a Lovarda szintjén pedig a Stöckl-lépcső, vagy a Hauszmann-féle rámpa használatát tanácsolják. A terület elhagyása is ezeken az útvonalakon lesz lehetséges. Az ünnepnapon a Várkert Bazár nyitva tart, azonban a Mária-lift nem fog üzemelni. A Budavári Palotanegyed befogadóképessége korlátozott, ezért előfordulhat, hogy a hatalmas érdeklődés miatt időszakosan a Budavári Palotanegyedbe a Tabán irányából sem lehet majd feljutni.


lezárások, tilalmak az atlétikai világbajnokság alatt (a BRFK listája interaktív térképpel) »

lezárások, tilalmak az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából (a BRFK listája interaktív térképpel) »

a világbajnokság hivtalos honlapja »

a Szent István nap hivatalos honlapja »

Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kolesza György Kolesza György Végvári András Végvári András "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bertók Zoltán Bertók Zoltán BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kolesza György Kolesza György Végvári András Végvári András "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bertók Zoltán Bertók Zoltán BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft.