Becsöngettek — 1,2 millió diák közlekedik egyszerre

Becsöngettek — 1,2 millió diák közlekedik egyszerre

Cikkünk alján látványos kisfilm a holttérről!

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2025. szeptember 1-jén (hétfőn) az alap- és középfokú oktatási intézményekben megkezdődött az új tanév, a reggeli és koradélutáni közlekedésben egyszerre megjelentek a gyermekek.

Az elkövetkezendő tíz hónapban ezért a hazai utakon-utcákon főként reggel 7 és 8 óra között, valamint a koradélutáni órákban egyszerre lesz jelen az a mintegy 1,2 millió közlekedő diák, akik eddig — az online tanítás és a nyári szünidő alatt — napközben otthon voltak, illetve egyenletes időbeli eloszlással vettek részt a forgalomban. A gyerekek a közlekedés legvédtelenebb szereplői, meggondolatlan viselkedésükre mindig számítani kell. Vigyázzunk rájuk!


MIT MUTATNAK A SZÁMOK? — A rendőrség kimutatása szerint 2023-ban 8 gyermek, 2024-ben pedig 6 gyermek vesztette életét. A balesetek csaknem mindegyike a járművezetők hibájából következett be (passzív biztonsági eszközök használatának elhanyagolása, sebességtúllépés, kanyarodás, szabálytalan előzés stb.), míg a gyerekek csak elvétve voltak okozók. A gyermekeket érintő közlekedési balesetek statisztikája azonban kedvező összképet mutat: a rendszerváltás évében (1990) 107 gyermek veszítette életét; ez a szám évi 20 körülire csökkent a 2010-es évek elejére — olvasható a KTI Közlekedéstudományi Intézet elemzésében.


AZ ISKOLA RENDŐRE — Immár több ezer alap- és középfokú oktatási intézmény csatlakozott „Az iskola rendőre” elnevezésű közlekedésbiztonsági programhoz, mely 17 éve működik Magyarországon. A program célja, hogy a elősegítse kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedését, szabálykövető magatartását, bővítse közlekedési ismereteiket, felderítse és megszüntesse a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezőket.


A KRESZ AZ ISKOLABUSZOK SZOLGÁLATÁBAN — A gyermekek testi épségének megóvása indokolta a KRESZ legutóbbi években eszközölt módosításait, miután hazánk útjain szembeötlően sok 14 év alatti gyermek sérült meg közúti közlekedési balesetben. Kevés autós tudja, hogy nemcsak egyes észak-európai országokban, hanem Magyarországon is érvényben van az a szabály, mely szerint párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úttesten a „gyermekszállítás” táblával megjelölt (álló) autóbuszt sem kikerülni, sem mellette szemben elhaladni nem szabad, ha a busz a gyermekek be- és kiszállását mindkét oldali irányjelzőjének (vészvillogójának) egyidejű működtetésével jelzi.

Szintén az elmúlt években került a KRESZ-be, hogy a „gyermekek” elnevezésű veszélyt jelző táblával jelölt útszakaszon járművekkel legfeljebb 30 km/órás sebességgel szabad közlekedni, ha a tábla alatti kiegészítő táblán két nyíl közé zárt távolságot is feltüntettek. A kiegészítő jelzőtábla jelezheti, ha a sebességkorlátozás csak meghatározott időszakra érvényes.


KIT TAKAR A HOLTTÉR? — Az utóbbi időben kiemelkedő vizsgálati terület lett a holtteres balesettípus. A nagyhaszongépjárművek vezetői által be nem látható külső terek veszélyeire több országban is külön felhívják a figyelmet. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2024-ben kezdte matricás kampányát: a buszok és trolibuszok hátulján holttérre figyelmeztető citromsárga matricákat helyeztek el.


Jennifer és Herbert, avagy kisfilm a holttérről
a kerékpáros kislány és a kamionos szemével »

 

3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. STV Kft. STV Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szalkai Tamás Szalkai Tamás TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Lévai László Lévai László Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. STV Kft. STV Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szalkai Tamás Szalkai Tamás TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Lévai László Lévai László Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre