Budapesti forgalomkorlátozások a Puskás Arénánál

Budapesti forgalomkorlátozások a Puskás Arénánál

Fontos hír a fővárosban turistabusszal dolgozó vállalkozásoknak, hogy az örmény-magyar labdarúgó-mérkőzés miatt 2025. október 10–12. között jelentős forgalomkorlátozások lesznek érvényben a Puskás Aréna környékén. A forgalmi rend megváltozása a Dózsa György úti nagy turistabusz-parkolót is érinti. Szintén lezárásokra kell számítani a budai és pesti rakpartokon futóversennyel összefüggésben.

Labdarúgó mérközés miatt korlátozások lesznek a Stafánia úton, az Egressy úton, a Verseny utcában és környékén. Nem lehet használni a Dózsa György út-menti hosszú turistabusz-parkolót sem, valamint szintén lezárják a Kerepesi út - Dózsa György út - Ifjúság útja kereszteződésében fekvő nagy, murvás parkolót.

tovább a BRFK interaktív térképére »


Mint már jeleztük: ugyanezen a hétvégén rendezik a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál futóversenyét, melyre több mint 40 ezren regisztráltak nevezőként. A budai és pesti rakpartokon 2025. október 10-13-án (péntektől vasárnapig) változik a forgalmi rend, mely a rakpartok forgalmán túl több hidat is érint.

tovább a futóversennyel kapcsolatos híradásunkra »

 

Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. WSZL WSZL TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. WSZL WSZL TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft.