Featured

Rakomány-tolvajok bilincsben (m1; Kékfény) — videóval

„Az árat én szabom meg, az egy dolog, hogy ő mennyit kér. Mindig jól veszem, mert különben meg sem venném” — nyilatkozta a kamerának egy orgazda, aki kamionról lopott árukkal seftel. Az m1 Kékfény című bűnügyi magazinja a kamionos rakománytolvajokat és az alájuk beépült orgazdákat vette terítékre annak kapcsán: a Zala Megyei Főügyészségen július 4-én 14 férfit ültettek a vádlottak padjára egy 2009-ben eltűnt rakomány miatt, mely nevezetesen 396 darab LCD-televíziót tartalmazott.

Az értelmi szerzők 10 év szabadságvesztésre, az orgazdák 5 évre számíthatnak. A Kékfény szerkesztőinek jóvoltából az is kiderül: a legtöbb rakománytolvajt azért nehéz utolérnie a rendőrségnek, mert Magyarországon roppant jól kiépült az orgazda-hálózat, és senki sem szól, ha arról értesül: egy áruféleséghez a töredék pénzért hozzá lehet jutni valahol. Mint egyesületünk a közelmúltban előforduló fuvarpiaci bűncselekmények vonatkozásában beszámolt róla: milliárdos nagyságrendű az a kár, amit a rakomány-tolvajok és ál-fuvarozók Magyarországon okoznak jóhiszemű fuvarozó vállalkozásoknak és termelő cégeknek.


Bár az m1 bűnügyi magazinja nem nevesíti, biztos forrásból tudható: a bűncselekményt a nagykátai Filex Kft. követte el, az akció szervezői Molnár Csaba és Házkötő Géza voltak, társaik pedig budapesti, nagykátai és zalaegerszegi elkövetők.


KÉKFÉNY 2012. július 9. »
(a téma kezdete a videóban: 16 perc 04 másodpercnél)

 

"PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. K és V KFT. K és V KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Teleki János Teleki János ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. WSZL WSZL GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. K és V KFT. K és V KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Teleki János Teleki János ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. WSZL WSZL GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT.