Húsvéti kamionstop Magyarországon — 2013

Március 1. óta a kamionstop tavaszi rendje szerint!

2013 Húsvétján Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás mind belföldesekre, mind pedig nemzetközisekre vonatkozik, és a következők szerint alakul.

Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


2013. március 30. (Nagyszombat) 22:00 órától » április 1. (Húsvét hétfő) 22:00 óráig


FONTOS! Mint minden évben, így idén március 1-jén is kezdetét vette a kamionstop tavaszi rendje: ez annyit tesz, hogy véget ért az EURO 3-4-5-ös járművek nemzetközi fuvarjainak téli mentessége, így tehát márciustól a kamionstop nekik is kötelező: a tiltás egyaránt vonatkozik mind a belföldi, mind a nemzetközi fuvarfeladatot végző, 7,5 t össztömeg feletti tehergépjárművekre! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem lehet „hazagurulni”, mert az a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra vonatkozik!!!


KIVÉTELEK. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet rögzíti. A kivételek nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti, melyet mindig megtalál a holnapunk nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


EURÓPA — Az AutóKözlekedés c. folyóiratunk nyomdai előállítása után értesültünk egyes ausztriai korlátozásokról (A12 és A13). Ezeket a postai úton megküldött lap ezért nem tartalmazza, de a lent megnyitható táblázatokba (elektronikus úton) bevezettük!


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Végvári András Végvári András Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gál Sándor Gál Sándor Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. K és V KFT. K és V KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Végvári András Végvári András Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gál Sándor Gál Sándor Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. K és V KFT. K és V KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft.