Featured

MEGHÍVÓ az MKFE Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei klubnapjára, szakmai konzultációjára

Tisztelt Tagunk! Galambos István az MKFE Bács-Kiskun, valamint Surányi László az MKFE Békés és Csongrád megyei képviselője ezúton tisztelettel meghívja Önt az Egyesület szakmai konzultációval egybekötött megyei klubnapjára. A találkozón részt vesz az MKFE elnöke és az elnökség tagjai is!

Időpont:

2018. november 07., (szerda)
15:00–19:00 óráig
 
Helyszín:
Kecskemét - Gokart Hotel
6000 Kecskemét, Szent László krt. 64.
Térkép: ITT>>
 
Tervezett program:
15:00 A megyei képviselők köszöntője
(Galambos István és Surányi László)
15:10 Szabó György elnök beszéde
15:30 Tájékoztató az MKFE Versenyképesség 2.0 csomagjáról
(Előadó: Illés Ferenc)
16:00 Kérdések-válaszok, kötetlen szakmai konzultáció
 
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2018. november 5-ig jelezze megyei képviselőjének az alábbi elérhetőségeken:
 
Galambos István (Bács-Kiskun): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Surányi László (Békés, Csongrád): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
 
Részvételére, szakmai javaslataira, észrevételeire számítva, tisztelettel:
 
 
 
Galambos István s.k.                                                                         Surányi László s. k.
MKFE megyei képviselő                                                                   MKFE megyei képviselő
Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERES Kft. VERES Kft. Kolesza György Kolesza György DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. WSZL WSZL FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Teleki János Teleki János KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Bodnár Imre Bodnár Imre Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gál Sándor Gál Sándor AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERES Kft. VERES Kft. Kolesza György Kolesza György DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. WSZL WSZL FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Teleki János Teleki János KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Bodnár Imre Bodnár Imre Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gál Sándor Gál Sándor AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.