Március 31-ig kell befizetni a kamarai díjat

HASZNOS EMLÉKEZTETŐ — A hazai vállalkozásoknak — mint minden évben — idén is március 31-ig kell befizetniük évi 5.000 forintos hozzájárulásukat a székhelyük szerint területileg illetékes kereskedelmi és iparkamaránál. Lényeges tudni tehát, hogy a díj nem egyszeri regisztrációs tétel; azt évről évre ki kell egyenlíteni.

2012 óta (néhány kivételtől eltekintve) minden magyarországi vállalkozásnak, s így az összes fuvarozónak, szállítmányozónak és saját számlás szállítónak is kötelező a kamarai regisztráció és az éves hozzájárulás befizetése. A kamara többféle szolgáltatást is köteles díjmentesen biztosítani az évi 5 ezer forintos díjért, mint például gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben való tanácsadás, üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés stb. A tanácsadás sokrétű és ingyenes. A budapesti és megyei kamarák e-mail-ben, telefonon és személyesen is várják a gazdálkodó szervezetek kérdéseit.


Az éves hozzájárulás kiegyenlítése történhet átutalással, pénztári befizetéssel vagy online felületen (ld lent).


Aki azonban nem regisztrálja vállalkozását, és elmulasztja a hozzájárulás megfizetését, azt regisztrálják. Szakértők a cégek nyomonkövethetőségét, feketelistázását és a körbetartozások átláthatóságát várják a 7 évvel ezelőtt foganatosított intézkedéstől.


Fontos tudnivalók:

••• a regisztráció nem egyenlő a kamarai tagsággal: a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá

••• az MKFE-nél fennálló tagi jogviszony nem helyettesítheti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál előírt regisztrációs kötelezettséget

••• a fizetést elmulasztók adatait a kamara átadhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mely végrehajtás keretében szedi be a hozzájárulást

••• ha Ön tudni szeretné, mely területi kamarához tartozik, kattintson ide »

••• ha Ön még nem regisztrált, ezt akár online is megteheti a kamreg.hu oldalon »

 

Milktrader Kft. Milktrader Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. VERES Kft. VERES Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Végvári András Végvári András MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kolesza György Kolesza György BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. VERES Kft. VERES Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Végvári András Végvári András MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kolesza György Kolesza György BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft.