Az NFM megkapta a bírság-amnesztiára vonatkozó javaslatokat

Március 20-án elküldtük a társegyesületeinkkel közösen kidolgozott bírság-amnesztiára vonatkozó 5 pontba gyűjtött javaslatainkat dr. Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára részére. Azt már előjáróban le kell szögezni, hogy mindez csupán egy javaslatcsomag, amelynek megvalósulása a szaktárca együttműködési hajlandóságától függ.

Ahogy azt a március 20-i hírlevelünkben olvashatták március 18-án az MKFE, a NIT Hungary és a FUVOSZ képviselői bírság-amnesztiával kapcsolatos egyeztetésen vettek részt az NFM-ben. Az egyeztetés fő célja az volt, hogy felhívjuk a szaktárca figyelmét valamennyi, szakmai visszajelzéseken alapuló UD rendszerrel kapcsolatos problémára.


A 20 pontba gyűjtött kérdéseink valamennyi, a rendszer indulása óta felmerült problémát bemutatja, melyek kijavításával egy valóban felhasználó barát útdíj rendszerről beszélhetnénk. Az egyeztetésen államtitkár úr megkérte az érdekképviseleteket, hogy dolgozzák ki az amnesztiára vonatkozó megoldási javaslataikat, azaz az első kérdésre vonatkozó részletes javaslatot. A három érdekképviselet a javaslatokat már két nappal az egyeztetést követően megküldte.

JAVASLATOK »


Sajnos azt jelenleg még nem tudjuk megmondani, hogy a szaktárca mikor és milyen formában fogja elfogadni javaslatainkat.

 

BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Lévai László Lévai László Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Lévai László Lévai László Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft.