Árvíz utáni útjavítások Olaszországban

Árvíz utáni útjavítások Olaszországban

A 2023. május 19-21-i hétvégén Olaszországban folytatódtak az áradás utáni útjavítások, melyeket csak forgalomkorlátozó intézkedések mellett tudnak elvégezni. Helyenként az autópályák forgalmát a szemközti sávba vezetik át.

2023. május 22-én mindkét irányban újra megnyitották az A14-es autópálya Faenza és Forlí közötti szakaszát, melyet azonban ugyanezen a napon (hétfőn) este 21:00 órától kedd reggel 06:00 óráig ismét le kell zárni, hogy a munkások haladni tudjanak a hordalék eltakarításával.


Az Etna kitöréséből származó vulkáni hamu miatt Szicília szigetén egyelőre nem kellett érdemleges közúti forgalomkorlátozást bevezetni.


Nagyban segítheti az olaszországi fuvarfeladatokat és személyszállítási szolgáltatásokat bonyolító vállalkozásokat, hogy a sokak által már ismert Autostrade per l'Italia mellett immár az ANAS olasz infrastruktúra-építő és -kezelő honlapján is található olyan interaktív és díjmentesen használható térkép, mely a forgalom pillanatnyi helyzetét mutatja útlezárásokkal és terelésekkel.


A fuvarszervezőknek, buszos utazásszervezőknek, valamint természetesen a járművezetőknek nagy könnyebbség, hogy útjuk előtt és közben vizuális megjelenítés révén tájékozódhatnak a várható fennakadásokról. A lenti interaktív térképek egyszerű internetes kapcsolattal hozzáférhetők akár laptopról, akár okostelefonról, azaz semmilyen applikáció letöltése nem szükséges.


autostrade.it »

stradeanas.it »

 

REFLEX Kft. REFLEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MÉK Kft. MÉK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NTS Kft. NTS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MÉK Kft. MÉK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NTS Kft. NTS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft.