Felújítják a Brenner-autópálya Lueg-hídját — állandó torlódás várható

Felújítják a Brenner-autópálya Lueg-hídját — állandó torlódás várható

Küldje tovább fuvarszervezőinek, gépjárművezetőinek!

Az osztrák A13-as (Brenner) autópálya rendkívül nagy forgalmi terhelésnek van kitéve. A sztráda ikonikus szakasza, a Lueg-híd az elmúlt évtizedekben olyannyira elhasználódott, hogy azon 2025 tavaszától halaszthatatlan, nagyvolumenű javítási munkálatokat kell végezni. A forgalmi áteresztőképességet a nagyhaszongépjárművekre már 2025. január 1-jétől 1+1 sávra szűkítik.

Bár az 1968-ban épült viadukt 2002-ben már átesett egy nagyjavításon, azonban az 1,8 km hosszú szerkezet ismételt felújítása elengedhetetlen. A forgalmi rend megváltoztatására irányuló elképzeléseket 2024-ben dolgozták ki, és a lentiek szerint valósítják meg.


Az osztrák útkezelő, az ASFINAG hirdetményt tett közzé, melyben videós animációval is installálja az új forgalmi rendet: a forgalmi áteresztőképesség előszöris háromról két sávra szűkül, majd statikai okokból a 3,5 t feletti nagy járműveket — sávelhúzással — a viadukt középvonalának tengelye mentén több kilométeren keresztül a belső sávban vezetik, míg a kisebb járművek a két szélső sávot használhatják. A kritikus szakaszt elhagyva a járművek visszatérhetnek eredeti forgalmi sávjukba. A munkálatok a tervek szerint 2025 tavaszán indulnak, azonban a forgalmi rend (tesztüzemben) már 2025. január 1-jétől megváltozik. A besorolás rendjét előjelző táblák mutatják.


videós animáció »

tovább a közleményre »

 

NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VERES Kft. VERES Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STV Kft. STV Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Nagy Imre Nagy Imre NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VERES Kft. VERES Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. STV Kft. STV Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Nagy Imre Nagy Imre