Németországi minimálbér – vizsgálódik az Európai Bizottság

Az IRU-tól kapott friss tájékoztatás szerint a brüsszeli Bizottság szolgálatai részletekbe menő vizsgálatot indítottak a német minimálbér kapcsán, és folyamatban van egy esetleges uniós kötelezettségszegési eljárást megelőző, ún. pilot eljárás rövid időn belül várható megindítása.

A Bizottság válaszokat vár a német hatóságoktól a szabályozás céljával, jogi alapjával, és a nemzetközi fuvarozásban történő végrehajtási mechanizmusával kapcsolatosan. Különösen a nemzeti intézkedés jogszerűségét és arányosságát fogják értékelni, annak érdekében, hogy kiderüljön, nem korlátozza-e az jogtalanul a német piachoz való hozzáférést.
A Bizottság kész megtenni a szükséges lépéseket, beleértve a kötelezettségszegési eljárás megindítását is, amennyiben a pilot eljárás azt állapítja meg, hogy a nemzeti korlátozó intézkedések veszélyeztetik az EU közösségi előírásait.

Az MKFE a német szabályozást versenykorlátozónak tartja, mely sérti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit. Ezért a magyar kormányzatnál szorgalmazza, az IRU-ban pedig erősíti az összefogást a nemzetközi tiltakozásra.

Az IRU a német pénzügyminiszterhez és munkaügyi miniszterhez intézett megkeresésében a végrehajtás felfüggesztését kérte.

NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lévai László Lévai László TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Persped Kft. Persped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Teleki János Teleki János TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lévai László Lévai László TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Persped Kft. Persped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Teleki János Teleki János TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft.