Ausztria: A23 teljes körű felújítása, kerülőút javaslat

Folytatódik az ausztriai A23-as autópálya teljes körű felújítása, ezért júliusban és augusztusban lezárnak egy-egy forgalmi sávot mindkét haladási irányban a Stadlau és Hirschstetten közötti szakaszon. Az ASFINAG 2017 végéig felújítja a bécsi délkeleti összekötő további három kilométerét, Stadlau és Hirschstetten között. A nyári hónapokban, júliusban és augusztusban teljesen lezárnak a forgalom elől egy-egy útpályát.

  • Ennek megfelelően július 10. vasárnaptól irányonként csak egy sáv lesz járható.
  • Kaisermühlen felé haladva az A23 Hirschstettner Straße és Stadlau felhajtói le lesznek zárva.
A lezárások torlódásokat okozhatnak az S2 Wiener Nordrand gyorsforgalmi úton és az A5 Nord/Weinviertel autópályán is! Az ASFINAG azt javasolja a járművezetőknek, hogy a torlódások elkerülése érdekében tegyenek kerülőt az A5 Weinviertel autópályán az Eibesbrunn csomópontig, majd az S1 Wiener Außenring gyorsforgalmi úton a Korneuburg West csomópontig, onnan pedig az A22 Donauufer autópályán haladva a Kaisermühlen csomópontig, ahol vissza lehet térni az A23-as autópályára. Ugyanezt a kerülőútvonalat javasolják az ellenkező irányban is.

További információk: +43 50108 99399 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (a tájékoztatás német és angol nyelvű).

Térképes információért kattintson ide.


MKFE kommunikáció
Teleki János Teleki János Teherporta Kft. Teherporta Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. K és V KFT. K és V KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Persped Kft. Persped Kft. VERES Kft. VERES Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lévai László Lévai László Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teleki János Teleki János Teherporta Kft. Teherporta Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. K és V KFT. K és V KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Persped Kft. Persped Kft. VERES Kft. VERES Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lévai László Lévai László Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft.