Featured

Hivatalosan is megindult Ausztriával szemben a kötelezettségszegési eljárás

Többek között az MKFE elmúlt hónapokban tett erőfeszítéseinek és folyamatos nyomásgyakorlásának, a néhány napja a V4 társegyesületekkel aláírt deklarációnknak, továbbá a Monitoring Bizottság számára összeállított anyagainknak is köszönhetően, az Európai Bizottság április 27-én hivatalosan is megindította a kötelezettségszegési eljárást Ausztria ellen a minimálbér és szociális dömping törvény miatt.

Az MKFE üdvözli az Európai Bizottság döntését, amelynek értelmében az EB április 27-én hivatalos felszólítás (letter of formal notice) megküldésével kötelezettségszegési eljárást indított Ausztriával szemben a közúti közlekedési ágazatra alkalmazott osztrák bér- és szociális dömping elleni törvény miatt.

Az Európai Bizottság indoklása megegyezik az MKFE álláspontjával – amelyet egyebek mellett a kormányzattal folytatott tárgyalásokon, az osztrák féllel történt egyeztetések során, a V4 Fuvarozási Fórumon valamint az EU illetékeseinek küldött tiltakozó leveleinkben és a velünk együtt gondolkodó tagállamokkal közösen is hangoztattunk –, és amely szerint a szóban forgó osztrák intézkedések, adminisztratív terhek aránytalanul korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát és az áruk szabad mozgását.

A Bizottság szerint különösen indokolatlan, hogy az osztrák rendelkezések olyan nemzetközi fuvarok esetében is alkalmazandók, amelyeknek rendelkeznek ausztriai kapcsolódással. A Bizottság úgy véli, hogy megfelelőbb intézkedések állnak rendelkezésre a munkavállalók szociális védelmének biztosítása, valamint a tisztességes verseny biztosítása, melyek mindeközben lehetővé teszik a szolgáltatások és az áruk szabad mozgását.

Az osztrák hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a Bizottság által megfogalmazott érvekre.

Emlékeztetőül: a Bizottság 2016 júniusában kötelezettségszegési eljárást indított Franciaország és Németország ellen is a minimálbérre vonatkozó szabályozásuk közúti közlekedési ágazatra történő alkalmazása miatt.

 

MKFE kommunikáció

STV Kft. STV Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lévai László Lévai László Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Végvári András Végvári András Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Ivanov György Ivanov György Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Nagy Imre Nagy Imre GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. STV Kft. STV Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lévai László Lévai László Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Végvári András Végvári András Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Ivanov György Ivanov György Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Nagy Imre Nagy Imre GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft.