Kamionjukban pihenő sofőröket bírságoltak Belgiumban

Összesen mintegy 113 ezer euró bírságot szabtak ki a hétvégén a belga hatóságok azokra a sofőrökre, akik a pihenőidőre vonatkozó szabályokat megszegve a kamionjukban töltötték az éjszakát - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.

Az MTI beszámolójából kiderül, hogy az észak-belgiumi, flamand ajkú Zeebrugge kikötővárosban a pünkösdi hosszú hétvége alatt a belga hatóságok 120 kamiont ellenőriztek, hogy azok sofőrjei betartják-e a pihenésre vonatkozó szabályokat.

Az ellenőrzésen 46 sofőr akadt fenn, akik nem tartották be azt a belga rendelkezést, amely szerint 14 naponként megszakítás nélküli, 45 órás pihenőidőt kell eltölteniük, továbbá azért, mert az előírásokat megszegve nem kereskedelmi szálláshelyen, hanem a kamionjukban töltötték az éjszakát.

Mint közölték, az ellenőrzések során több esetben feszültség alakult ki a hatóság emberei és a sofőrök között, három embert előállítottak.

A La Libre Belgique információi szerint a megbírságolt, főként román és bolgár kamionosok inkább a járművükben alszanak, vállalva ezzel az ellenőrzés veszélyét és a vele járó büntetést, hogy a napidíjat és a szabályszerű pihenésre szánt összeget megtakarítsák.

Magyarországon a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) egy nemrégiben Németországban hatályba lépett intézkedés ellen tiltakozik, amely szerint május 25-től bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti.

Az egyesület szerint magyar vállalkozások százait, munkahelyek ezreit szüntetheti meg ez a protekcionista rendelkezés, amelyet most Belgium és Franciaország után Németországban is bevezettek. A szállás- és parkolási díjak miatt a vállalkozások kénytelenek lesznek a fuvardíjaikat 3-5 százalékkal növelni, ami évi 21-37 milliárd forint többletköltséget okoz a magyar fuvarozó vállalkozásoknak. A korábban bevezetett nyugati minimálbér-előírások 15-30 százalékos díjemelést indokló hatásával együtt ez jelentős piacvesztéshez vezethet.

(Forrás: MTI)


Tisztelt Tagjaink! Kérjük, hogy amennyiben gépkocsivezetőik hasonló ellenőrzéseken estek át (Németországban, Belgiumban vagy Franciaországban), arról küldjenek tájékoztatást a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Köszönjük!

MKFE kommunikáció

Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Végvári András Végvári András Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. STV Kft. STV Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. K és V KFT. K és V KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Persped Kft. Persped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Végvári András Végvári András Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. STV Kft. STV Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. K és V KFT. K és V KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Persped Kft. Persped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft.