Kiküldetések ellenőrzése Franciaországban

Tisztelt Tagjaink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Move Expert ügyfeleit ért kellemetlenségeket követően, illetve a jövőbeni hasonló jellegű problémák elkerülése érdekében, a Move Expert megkereste a francia Munkaügyi Minisztériumot, valamint a Közlekedésügyi Minisztériumot és hivatalos állásfoglalást kért tőlük arra vonatkozóan, hogy a francia hatóságok ellenőrei elfogadják-e a SIPSI által kiállított nyomtatványokat, amennyiben azok digitális formában (okostelefonon vagy tableten keresztül) kerülnek bemutatásra a közúti ellenőrzés során.

A francia hatóságok megerősítették, hogy a digitálisan tárolt kiküldetési formanyomtatványokat is elfogadják, amennyiben azok az ellenőrzés során AZONNAL rendelkezésre állnak, továbbá visszaigazolták, hogy a digitális formátumú nyomtatványok elfogadását illetően az eljárási szabályok frissítésre kerültek annak érdekében, hogy a Loi Macron törvény félreértelmezése és tévesen történő alkalmazása megszűnjön, hiszen a törvény nem határozza meg konkrétan, hogy a nyomtatvány másolatát milyen formában szükséges a járműben tartani.


Tehát kijelenthető, hogy a dokumentált, hivatalos levelezésnek, amelyet a Move Expert a francia hatóságokkal folytatott annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra egyértelműen tisztázásra kerüljön, hogy szükséges-e papír alapú, kinyomtatott másolatot tartani a járműben, ez a fenti pozitív visszaigazolás lett az eredménye.


A Move Expert, mint mindig, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy leegyszerűsítse ügyfelei nemzetközi fuvarozáshoz kapcsolódó feladatainak a körét.


A Macron szolgáltatáshoz kapcsolódó további információért lépjen velük kapcsolatba a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.


Üdvözlettel: MKFE Kommunikáció

Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Nagy Imre Nagy Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Persped Kft. Persped Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Végvári András Végvári András Milktrader Kft. Milktrader Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Ivanov György Ivanov György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VERES Kft. VERES Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Nagy Imre Nagy Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Persped Kft. Persped Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Végvári András Végvári András Milktrader Kft. Milktrader Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Ivanov György Ivanov György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VERES Kft. VERES Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft.