Featured

A berlini nagykövet levélben fordult a német közlekedési miniszterhez a 45 órás pihenőre vonatkozó szabályok végrehajthatatlansága miatt

AZ MKFE tegnap kezdeményezte hazánk berlini nagyköveténél és az uniós ügyekért felelős államtitkárságon, hogy Magyarország hivatalos levélben fejezze ki tiltakozását Németország felé a május 25-én életbe lépett fuvarozókat sújtó újabb szabályok miatt. Dr. Györkös Péter nagykövet ma megküldött válaszából kiderül, hogy a levél elkészült, és azt azonnal megküldték Alexander Dobrindt miniszter úrnak.

„Magyarország brüsszeli EU-állandó EU-képviselete és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete javaslatának megfelelően elkészítettük és azonnal megküldjük Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési és digitális infrastruktúra miniszternek a fenti tárgyú nagyköveti levelet, melyben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének értesítésére és az IRU a miniszternek írott levelére hivatkozva, annak tartalmával egyetértve hangsúlyozom a május 25-ével hatályba léptetett szabályozás végre nem hajthatóságát, s kérem az IRU által is kért moratóriumról szóló döntést” – áll Györkös Péter nagykövet Somogyi Gábornak címzett válaszában.

A nagykövet által fogalmazott levél a rendes heti pihenőidők eltöltésére vonatkozó tegnap életbe lépett német szabályozással kapcsolatban kiemeli, hogy annak végrehajtására nincsenek meg a megfelelő infrastrukturális feltételek, ezért annak bevezetésére – egyetértve az MKFE és az IRU kezdeményezésével – Magyarország is moratóriumot kér.

 

MKFE kommunikáció

MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Persped Kft. Persped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Persped Kft. Persped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft.