Featured

Magyarország nem akadályozza a jogszerűen közlekedő török kamionok közlekedését

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete információi szerint a magyar hatóságok nem korlátozzák a török fuvarozók belépését hazánk, illetve az Európai Unió területére, abban az esetben, ha a vonatkozó jogszabályoknak és egyezményeknek megfelel a belépésre jelentkező jármű, annak személyzete és rakománya. A török vállalkozások a fuvarfeladataikat továbbra is zavartalanul végezhetik, ha megfelelnek a fenti kritériumoknak. Ehhez igénybe vehetik a kétoldalú megállapodások keretében részükre korábban átadott adóköteles engedélyeket – adófizetési kötelezettség nélkül –, továbbá azt az 500 engedélyt, amelyet információink szerint – az MKFE tiltakozása ellenére – november 25-én adott át a magyar fél Törökországnak.

Somogyi Gábor főtitkár november 23-án este informális csatornákon keresztül kapta a hírt, hogy november 25-én Magyar Levente külügyi államtitkár fogadja Fatih Senert, a török Nemzetközi Áruszállító Szövetség (UND) vezetőjét. A török fuvarozói szervezet azért kérte a találkozót, mert ez év végéig további engedélyeket kérnek a magyarországi tranzit, illetve loco (azaz kizárólag Magyarország és Törökország közötti) fuvarok lebonyolításához. Az MKFE haladéktalanul összefoglaló tájékoztatót készített az NFM részére az engedélyek és felhasználásuk helyzetéről, kitérve arra is, hogy további engedélyek átadása milyen hátrányos következményekkel járna a hazai fuvarozókra. Ezt a tájékoztatót – Somogyi Gábor főtitkár és dr. Molnár Balázs uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár e témában lezajlott pénteki megbeszélését követően – a Miniszterelnökség Uniós Ügyekért Felelős államtitkársága illetékességből továbbította Magyar Levente külügyi államtitkárnak. A megbeszélés következménye – a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti egyeztetést követően – az lett, hogy a török fél 500 engedélyt kapott a korábban általuk követelt 1000 engedély terhére.

Az MKFE nem ért egyet a minisztériumok döntésével, és korábban is tiltakozását jelezte a tárcáknak a kvóta 1000 darabos emelésével kapcsolatban, mert úgy ítéli meg, hogy a török fuvarozók még rendelkeznek a korábban kiadott adóköteles engedélyekkel. Ez a tiltakozás jelent meg az MKFE szombatra elkészített összefoglaló tájékoztató anyagában is.

A tájékoztató szövege

megtekinthető.

A témában kiadott MKFE közlemény ITT>> olvasható.

 

MKFE kommunikáció

Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NTS Kft. NTS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Teleki János Teleki János Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MÉK Kft. MÉK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. WSZL WSZL Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NTS Kft. NTS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Teleki János Teleki János Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MÉK Kft. MÉK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. WSZL WSZL Gerulus Kft. Gerulus Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft.