Featured

Magyarország nem akadályozza a jogszerűen közlekedő török kamionok közlekedését

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete információi szerint a magyar hatóságok nem korlátozzák a török fuvarozók belépését hazánk, illetve az Európai Unió területére, abban az esetben, ha a vonatkozó jogszabályoknak és egyezményeknek megfelel a belépésre jelentkező jármű, annak személyzete és rakománya. A török vállalkozások a fuvarfeladataikat továbbra is zavartalanul végezhetik, ha megfelelnek a fenti kritériumoknak. Ehhez igénybe vehetik a kétoldalú megállapodások keretében részükre korábban átadott adóköteles engedélyeket – adófizetési kötelezettség nélkül –, továbbá azt az 500 engedélyt, amelyet információink szerint – az MKFE tiltakozása ellenére – november 25-én adott át a magyar fél Törökországnak.

Somogyi Gábor főtitkár november 23-án este informális csatornákon keresztül kapta a hírt, hogy november 25-én Magyar Levente külügyi államtitkár fogadja Fatih Senert, a török Nemzetközi Áruszállító Szövetség (UND) vezetőjét. A török fuvarozói szervezet azért kérte a találkozót, mert ez év végéig további engedélyeket kérnek a magyarországi tranzit, illetve loco (azaz kizárólag Magyarország és Törökország közötti) fuvarok lebonyolításához. Az MKFE haladéktalanul összefoglaló tájékoztatót készített az NFM részére az engedélyek és felhasználásuk helyzetéről, kitérve arra is, hogy további engedélyek átadása milyen hátrányos következményekkel járna a hazai fuvarozókra. Ezt a tájékoztatót – Somogyi Gábor főtitkár és dr. Molnár Balázs uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár e témában lezajlott pénteki megbeszélését követően – a Miniszterelnökség Uniós Ügyekért Felelős államtitkársága illetékességből továbbította Magyar Levente külügyi államtitkárnak. A megbeszélés következménye – a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti egyeztetést követően – az lett, hogy a török fél 500 engedélyt kapott a korábban általuk követelt 1000 engedély terhére.

Az MKFE nem ért egyet a minisztériumok döntésével, és korábban is tiltakozását jelezte a tárcáknak a kvóta 1000 darabos emelésével kapcsolatban, mert úgy ítéli meg, hogy a török fuvarozók még rendelkeznek a korábban kiadott adóköteles engedélyekkel. Ez a tiltakozás jelent meg az MKFE szombatra elkészített összefoglaló tájékoztató anyagában is.

A tájékoztató szövege

megtekinthető.

A témában kiadott MKFE közlemény ITT>> olvasható.

 

MKFE kommunikáció

STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Mancsi Kft. Mancsi Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Persped Kft. Persped Kft. STV Kft. STV Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kolesza György Kolesza György Levissimo Kft. Levissimo Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Mancsi Kft. Mancsi Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Persped Kft. Persped Kft. STV Kft. STV Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kolesza György Kolesza György Levissimo Kft. Levissimo Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft.