Magyar–török vegyesbizottsági ülés: az MKFE egyedüli érdekképviseletként állt ki végsőkig a magyar fuvarozókat védő mandátum mellett

2018. február 13-14-én Budapesten folytatódott a magyar–török vegyesbizottsági ülés, amelynek célja a 2018. évi közúti áruszállítást érintő engedélykontingensek megállapítása volt. Az MKFE az utolsó pillanatig keményen kiállt a kontingenscsökkentésre vonatkozó álláspontja mellett, a megállapodásra csak azután bólintottunk rá, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a további vita – akár politikai incidenst előidézve –a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hozhatja a magyar vállalkozásokat. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a 2017. december 12-13-i isztambuli vegyesbizottsági ülés megállapodás nélkül zárult, mert az NFM – tartva magát az MKFE-vel egyeztetett álláspontjához – elutasította a török fél többletengedély igényét.

A múlt heti budapesti vb-ülésen Raffai Péter, az MKFE Árufuvarozási Tanács titkára – az NFM-mel február 6-án történt egyeztetést követően – leszögezte a tárgyalódelegációk előtt, hogy az MKFE elutasítja a török fél többletengedély kérelmét.

Az előzetes állásfoglalások miatt feszült hangulatú tárgyalás első részében a török fél számos kifogást, panaszt fogalmazott meg a magyar hatóságokkal szemben. Egyebek mellett sérelmezték a lassú határátlépéseket Nagylaknál, ahol röntgenezni kell a Magyarország területére belépő járműveket. Kifogásolták továbbá, hogy a török kamionokat gyakran vizsgálják a magyar közúti ellenőrök, és egyre gyakrabban szabnak ki velük, illetve az üzembentartókkal szemben 800.000 forintos bírságot.

Rónay-Tobel Beatrix a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetője a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a határon végzett röntgenvizsgálatot a rendőrség nem csak a török járművekkel szemben alkalmazza, hanem az EU területére belépő minden járműnél elvégezhetik, ennek oka – az EU külső határának védelmére vonatkozó kötelezettségünkből fakadóan – az illegális migráció megakadályozása. A főosztályvezető rámutatott, hogy a bírságok kiszabása sem kizárólag a török honosságú járművekre korlátozódik. Rónay-Tobel Beatrix ezért felhívta a török delegáció tagjainak figyelmét arra, hogy a tavaly felállított közúti ellenőri csoport munkatársai nagy létszámban vannak jelen az ország keleti, dél-keleti térségében, és kiemelt feladatuk a jogsértések felderítésére (fuvarokmányok-, közlekedési engedélyek-, vezetési- és pihenőidők ellenőrzése). A kirótt bírságok minden esetben – a török járműveknél is – ezen jogsértések következménye.

Az engedélykontingenst érintő kérdésekben a felek egyetértettek abban, hogy az engedélyeket szét kell választani loco- és tranzit engedélyekre.  A török fél azonban továbbra is azt a 43.900 db engedélyt tekintette a kontingens alapjának, amelyet a decemberi isztambuli tárgyaláson az NFM és az MKFE is elutasított. A budapesti tárgyalásra a török fél 55.000 db tranzit- és 5.000 db loco engedélyre vonatkozó igénnyel érkezett..

Az estébe hajló vita végén a magyar fél 36.900 db-os tranzit és 2.000 db-os loco kvóta mellett 0 db harmadik országos engedélykvótára – összesen 38.900 db -  tett javaslatot. A török fél a csökkentett engedélyszámot nem fogadta el, előbb 60 ezer, majd 50 ezer engedély cseréjét kérték, de az NFM ajánlatát Raffai Péter sem támogatta, aki – a magyar oldalon már egyedüliként – képviselte azt az álláspontunkat, amely elutasította a kvóta növelését.

A török fél – megérezve az MKFE álláspontjának súlyát, és az Egyesület befolyását a tárgyalások kimenetelére – éjszaka újabb, már csupán 40 ezer darabos kontingensre tett ajánlatot, amelyet Raffai Péter – az MKFE Árufuvarozási Tanácsának egyértelmű állásfoglalása, és 27.500 darabos mandátuma ismeretében – ismét visszautasított. A tárgyalás várható eredménytelensége politikai, diplomáciai vita kibontakozását vetítette előre, ezért az MKFE Árufuvarozási Tanácsa hosszas egyeztetés után február 14-én délben döntést hozott arról, hogy elfogadjuk a török fél 40.000 db-os engedélykérelmét (szétválasztva a loco és a tranzit engedélyeket), amely a 2017. évi 43.900 darabos teljes kvótához (az adóköteles engedélyeket is beleértve) képest mintegy 10 százalékos csökkenést jelent.

A megállapodást Egyesületünk végső hozzájárulása ellenére nehezítette, hogy – az MKFE kitartásának köszönhetően kialakult magyar tárgyalási pozíciónak nyomatékot adva – az NFM delegációvezetője, dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy a VB-ülés jegyzőkönyvének tartalmaznia kell azt a kitételt, hogy a kölcsönösen meghatározott kontingens csak a magyar fél politikai szintű jóváhagyása után léphet érvénybe. A törökök ezt – valószínűleg a megállapodás teljes hiányától tartva – visszautasították, véleményük szerint elfogadhatatlan lenne, ha a politika felülírhatna egy szaktárcák között megkötött megállapodást. Ennek ellenére a magyar fél kitartott a feltételekhez kötött megállapodáshoz, azzal az engedménnyel, hogy a jegyzőkönyv szövegébe „a magyar fél részéről felsőbb döntés jóváhagyása esetén lép életbe” megfogalmazás került be, és jelenleg a 40 ezer darabos engedélykontingens van érvényben a két ország között.

 

MKFE kommunikáció

Gál Sándor Gál Sándor Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Ivanov György Ivanov György Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Teleki János Teleki János Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NTS Kft. NTS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Gál Sándor Gál Sándor Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Ivanov György Ivanov György Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Teleki János Teleki János Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NTS Kft. NTS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft.