A Gazdaságfejlesztési Minisztérium által kiadott 2023. július 7-i közlemény szerint a kormányzat a logisztikai ágazatot támogató intézkedéscsomagot fogadott el a nyár elején. Ennek része többek között a határátkelők áteresztőképességét befolyásoló határforgalmi gyakorlatok felülvizsgálata. A szakmai munka részeként a szaktárca most összegyűjtötte a logisztikai ágazat szereplőinek javaslatait a határátkelőket érintően. Az MKFE részéről újfent jeleztük az ellenőrzött határszakaszokon (Ukrajna, Románia, Szerbia) kapcsolatos átlépési nehézségeket, az egyes átkelőhelyeken tapasztalt várakozási időket. A tárcaközi egyeztetés a szakmai felvetéseket illetően még szeptember első felében megkezdődik.
Hírek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesíti az érintetteket, hogy informatikai rendszerkarbantartás miatt egyes alkalmazások működése szünetel 2023. szeptember 6-án (szerdán) este 20:00 és 21:00 óra között.
Szélsőséges állapotok uralkodnak Görögországban, ahol az augusztusi erdőtüzek után 2023. szeptember 4-től özönvízszerű esőzések vették át az uralmat. Két nap leforgása alatt egy egész évnyi csapadék zúdult a félszigetre. Az áradások országszerte fennakadásokat okoztak, teljes városok kerültek víz alá. Kritikus a helyzet Bulgáriában és Törökország északnyugati csücskén is, ahol ugyancsak víz hömpölyög az utakon.
Mint előre jeleztük, a MOL 2023. szeptember 6-án (szerdán) 00:00 órától csökkentette a gázolaj nagykereskedelmi árát. A MOL-MKFE-kártyás saját számlás szállítók (flottaárasok) literenként bruttó 5 forinttal tankolhatnak olcsóbban, míg a díj ellenében fuvarozóknál (transport árasok) 4 forintos a csökkenés. A motorbenzin ára ezúttal nem változott.
A 2020-as magyar-török vegyesbizottsági ülésen született megállapodás alapján török fuvarozók CEMT-engedéllyel nem teljesíthetnek fuvarfeladatot Magyarország területén. Loco, tranzit és harmadik országos fuvarfeladatot kizárólag bilaterális engedéllyel végezhetnek. A tavalyi ülés után ezt meghosszabbították, a felek 2023. szeptember végén fognak újra tárgyalóasztalhoz ülni, és a delegációk kétoldalú vegyesbizottsági ülésen fogják áttekinteni az elmúlt időszak tapasztalatait.
EMLÉKEZTETŐ — Mint korábbi híradásunkban írtunk róla, 2023. október 1-jétő egységesen 17,6%-kal emelkednek a HU-GO rendszer hazai használatarányos útdíjtételei. Az emelés mértékének alapja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett tárgyév július havi inflációs adata.
A turistabuszos vállalkozóknak változatlanul komoly gondot okoz, hogy a Budai Várba 2022 ősze óta szabályszerűen csak behajtási (várakozási) engedéllyel lehet feljutni, azonban ahhoz csak kivételes esetben juthatnak hozzá a vállalkozások, hiszen a nagy buszokra beadott kérvényeket — azok magassága vagy környezetvédelmi besorolása miatt — sorra elutasítják. Az önkormányzat sok bírságot oszt ki; ezekre — jogorvoslati lehetőségként — javasoljuk a fellebbezést, mely az itt megnyitható minta szerint kitölthető, beküldhető az I. kerülethez.
Előreláthatólag nyolc nappal elhalasztják a Mont Blanc-alagút karácsonyig tartó lezárását, mert a mentesítő útvonalként szolgáló közeli Fréjus-alagútnál még nem végeztek a hegyomlás maradványainak elhordásával. Franciaország feloldja a kamionstopot a 2023. szeptember 2-3-i hétvégén azok számára, akik nehéz-tehergépjárművel olasz-francia vagy francia-olasz viszonylatban közlekednek.
2023. szeptember 1-jétől mintegy 30%-kal emelkedtek a közlekedési bírságtételek Magyarországon. Mint korábban hírül adtuk: az erről szóló módosító rendeletet még augusztus 14-én hirdették ki.
Cikkünk alján hasznos kisfilm a holttérről!
Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2023. szeptember 1-jén (pénteken) az alap- és középfokú oktatási intézményekben megkezdődött az új tanév, a reggeli és koradélutáni közlekedésben egyszerre megjelentek a gyermekek.
Értesüléseink szerint 2023. szeptember 6-án (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 4 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára Magyarországon. A benzinnél nem várható változás a hét első felében — tudtuk meg piaci forrásokból.
Az Egyesült Királyság vámhatósága tapasztalatokat kíván gyűjteni az ideiglenes brit behozatali eljárás (Temporary Admission; TA) működéséről annak érdekében, hogy a procedúrát egyszerűsíteni tudják.
2023. szeptember 7–10. között (csütörtöktől vasárnapig) rendezik meg az idei Budapest Borfesztivált a Budai Várban. A gyalogosközlekedés változása a turistabuszosok utascseréjének helyére is hatással lehet.
Mint előre jeleztük, a MOL 2023. szeptember 1-jén (pénteken) 00:00 órától literenként bruttó 4 forinttal emelte a gázolaj nagykereskedelmi árát. A motorbenzint bruttó 2 forinttal kapják drágábban a hazai töltőállomások. Szerdai hír, hogy a pisztolyos AdBlue (listaáron) literenként 160 forinttal lett olcsóbb. Mivel a MOL-MKFE-kártyások eleve kedvezményes áron tankolhatnak AdBlue-t, ez náluk bruttó 128 forintos árcsökkenéssel jelentkezik.
... a kamionstop őszi rendje szerint
Mint minden évben, így idén szeptember 1-jétől is a kamionstop őszi rendje irányadó Magyarországon. A nyarat elhagyva a 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti nehéz-tehergépjárműveknek szeptember szombatjain már nem délután, hanem csak éjjel 22:00 órakor kezdődik a korlátozás, mely vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom mind a belföldi, mind a nemzetközi forgalomban közlekedőkre, és az összes környezetvédelmi osztályba tartozó tehergépjárműre vonatkozik. Az államhatártól a telephelyig hazagurulni már nem lehet, mert az a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra áll fent. Részletes órarend és kivételek a tagi kulcsszavakkal megnyitható összefoglalónkban olvashatók.
A Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) vám, jövedéki és termékdíj asszisztensi képzést indít 2023 őszén.
Országos lefedettségű csomagkézbesítő vállalkozás megbízható, rugalmas és munkájukra igényes alvállalkozókat keres. Akár két-három kisáruszállító járművel is lehet jelentkezni!
Mint nyáron előre jeleztük: nagy volumenű építési munkálatok miatt 2023. szeptembertől decemberig mindkét irányban éjjel-nappal teljesen zárva lesz az olasz-francia határ alatt húzódó Mont Blanc-alagút, azonban a 2023. szeptember 4-re kitűzött munkakezdés dátumát bő egy héttel kénytelenek elhalasztani, mert a mentesítő útvonalként szolgáló közeli Fréjus-alagútnál még nem végeztek az augusztus végi hegyomlás maradványainak elhordásával. Franciaország feloldja a kamionstopot a 2023. szeptember 2-3-i hétvégén azok számára, akik nehéz-tehergépjárművel olasz-francia vagy francia-olasz viszonylatban közlekednek.
2023. augusztus 27-én földcsuszamlás történt az olasz-francia határon, ezért az A43-as autópályán, a Fréjus-alagútban és némely környező úton forgalomkorlátozást kellett bevezetni. A törmelék eltakarítása a tervezettnél tovább tart.
Mint a legfrissebb üzemanyagár-értesítőnkben hírül adtuk, 2023. augusztus 30-án (szerdán) 00:00 órától listaáron literenként bruttó 160 forinttal lett olcsóbb a pisztolyos AdBlue a hazai MOL-kutakon. Mivel a MOL-MKFE-kártyás szállító és fuvarozó tagjaink eleve olcsóbb, kedvezményes áron tankolhatnak AdBlue-t, ez náluk bruttó 128 forintos árcsökkenéssel jelentkezik. Szeptember 1-jén (pénteken) 4 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára. A benzint illetően most sem várható változás.
