Mobilitási Csomag

  • Deli Andor: A közúti fuvarozást nem érheti hátrány a mobilitási csomagban!

    Az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottsága (TRAN) újra szavazott a mobilitási csomag néven ismertté vált jogszabályjavaslatokról.  Deli Andor, fideszes EP-képviselő a szakbizottsági szavazás után kiemelte: ,,A szavazás eredménye azt mutatja, hogy a mobilitási csomag továbbra is megosztja a képviselőket. A jogszabály-csomag leggyengébb pontja a fuvarozási szektorra vonatkozó kiküldetési szabályok, amelyek több szempontból is ellentétesek az uniós fuvarozók érdekeivel.”

  • Egyre inkább végleges formát ölt a mobilitási csomag

    Rövidesen lezárul a többéves jogalkotási folyamat, és továbbra sincs tartalmi változás a tervezetben a decemberi kompromisszum óta. A nyár folyamán kihirdethetik az új jogszabályokat.

  • Indul az MKFE 2021-es őszi tagitalálkozó-sorozata!

    Mobilitási Csomag – 2020 nyarán az EU kihirdette a csomag jogszabályait, amelyek közül az első – avezetési és pihenőidőkre vonatkozó» – már 2020. augusztus 20. óta alkalmazandó. 2022-ben élesednek a kiküldetésre, kabotázsra, 3,5 tonna alattiakra vonatkozó új uniós rendelkezések, amelyek számos most alkalmazott nemzeti szabályozáson módosítanak, ezzel komoly változást hoznak a fuvarozó vállalkozások számára. Tagi találkozóinkon a legfontosabb téma a Mobilitási Csomag rövidesen életbe lépő rendelkezéseinek részletes áttekintése lesz, egyebek mellett az új kiküldetési előírások konkrét fuvarfeladatokra modellezett példáinak bemutatásán keresztül.

  • Kérdőív - A Mobilitási Csomag szabályainak hatáselemzése

    A Mobilitási Csomag 2020. júliusi kihirdetése után több más országgal együtt Magyarország is keresetet indított az Európai Unió Bíróságán. A vitatott rendelkezések, amelyben nagyban ronthatják a közép-kelet európai, köztük a magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét már több mint egy éve hatályban vannak. Kérdőívünkkel ezeknek a szabályoknak a fuvarozókra gyakorolt hatásait kívánjuk felmérni az alágazat vállalkozásai körében. Kérjük, véleményével Ön is támogassa a kormányzat nemzetközi érdekérvényesítését! Kitöltési határidő 2023. március 20. A kérdőív kitöltése néhány percet vesz igénybe, köszönjük a közreműködését!

  • Kérdőív az Európai Unió és Ukrajna közötti közúti szállítási megállapodás hatásairól

    Tisztelt Tagjaink! Az alábbi rövid kérdőív első kérdéseivel az Európai Unió és Ukrajna közötti megállapodás megváltoztatásáért szoros együttműködésben közösen lobbizó V4-es IRU-egyesületek (a cseh Cesmad Bohemia, a szlovák Cesmad Slovakia, a lengyel ZMPD és az MKFE) egységes formában kívánnak átfogó képet alkotni a részleges liberalizáció miatt kialakult helyzet országaink fuvarozóinak versenyképességére gyakorolt hatásáról. Az 5. és 6 számú kérdésekkel pedig speciálisan a magyarországi helyzetre vonatkozóan várjuk válaszaikat és véleményüket. A kérdőív kitöltése anonim, és csupán 2-3 percet vesz igénybe!
  • Leszavazta a Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága (TRAN) a Mobilitási Csomag újratárgyalásának lehetőségét

    ,,Újra vereséget szenvedett a józan ész az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságába (TRAN), mikor a képviselők többsége leszavazta a Mobilitási Csomag újratárgyalásának lehetőségét. Mi azonban nem adjuk fel és a végsőkig küzdeni fogunk, számunkra mindig a magyar fuvarozók érdeke az első” - mondta el Deli Andor európai parlamenti képviselő a Bizottság ülése után. 

  • Magas szintű egyeztetés az MKFE javaslatcsomagjáról

    A szeptemberi, Dr. Mosóczi Lászlóval folytatott konzultációt követően december 10-én az  ITM négy államtitkárával tartott egyeztetést Ignácz József Péter, az MKFE elnöke, Árvay Tivadar mb. főtitkárhelyettes és Illés Ferenc az árufuvarozási tanács titkára. A két órás megbeszélésen a napirenden lévő ügyeket tekintették át a felek.

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. december 10. - Debrecen

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak kilencedik, záró állomása Debrecen. Ezúton tisztelettel meghívjuk a régió MKFE tagvállalkozásait 2021. december 10-én 15:00–18:00 között Debrecenbe, az Ász Rendezvényházban tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. december 2. - Szekszárd

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak hetedik állomása Szekszárd. Ezúton tisztelettel meghívjuk a régió MKFE tagvállalkozásait 2021. december 2-án (csütörtök) 15:00–18:00 között Szekszárdra, a Sió Motelben tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. december 7. - Sormás

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak nyolcadik állomása Sormás. Ezúton tisztelettel meghívjuk a régió MKFE tagvállalkozásait 2021. december 7-én (kedd) 15:00–18:00 között Sormásra, azIstván Parkhotel és Étteremben tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. november 11. - BUDAPEST

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak második állomása Budapest. Ezúton tisztelettel meghívjuk a fővárosi és Pest megyei régió MKFE tagvállalkozásait 2021. november 11-én 15:00–18:00 között a Lurdy Konferencia Központban tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. november 16. - Tatabánya

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak harmadik állomása Tatabánya. Ezúton tisztelettel meghívjuk a régió MKFE tagvállalkozásait 2021. november 16-án 15:00–18:00 között a Sport Hotel és Étteremben tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. november 23. - Kecskemét

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak negyedik állomása Kecskemét. Ezúton tisztelettel meghívjuk a régió MKFE tagvállalkozásait 2021. november 23-án 15:00–18:00 között a kecskeméti Gokart Hotelben tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. november 25. - Orosháza

    Tisztelt Tagjaink! Az MKFE 2021-es őszi tagi találkozóinak hatodik állomása Kapuvár. Ezúton tisztelettel meghívjuk a régió MKFE tagvállalkozásait 2021. november 30-án 15:00–18:00 között Kapuvárra, a Garta Vendéglőbe tartandó szakmai találkozónkra, az alábbi napirendi pontokkal!

  • Meghívó az MKFE tagi találkozójára - 2021. november 30. - Kapuvár

1. oldal / 2

PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Zséder Kft. Zséder Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Ivanov György Ivanov György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lévai László Lévai László Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Zséder Kft. Zséder Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Ivanov György Ivanov György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lévai László Lévai László Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft.