Újabb jogszabálymódosítás a vizsganélküli GKI-továbbképzések ügyében

Újabb jogszabálymódosítás a vizsganélküli GKI-továbbképzések ügyében

2023. június 23-án a Magyar Közlöny 91. számában megjelent a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosítása. A miniszteri rendelet módosítása illeszkedik abba a jogalkotási folyamatba, melynek eredményeképp rövidesen Magyarországon is indíthatók lesznek vizsga nélküli GKI továbbképzések.

A mostani változtatással immáron a jogszabályi környezet adott ahhoz, hogy a vizsganélküli továbbképzést lehessen indítani. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériumnak a tantervi és vizsgakövetelményben is rögzíteni kell a vizsganélküli GKI továbbképzések rendszerét, ami érinti fogja mind a tehergépjárművezetők, mind az autóbuszvezetők továbbképzéseit. A kihirdetése kapcsán a 2023. június 6-i minisztériumi egyeztetésen Nagy Bálint államtitkár elmondta, hogy a Tantervi és vizsgakövetelmény módosítását akár már heteken belül közzé tehetik. Annak érdekében, hogy belátható időn belül a gyakorlatban megindulhassanak a vizsga nélküli GKI továbbképzések, szükséges egyrészt tantervi és vizsgakövetelmény dokumentum módosítása, másrészt pedig ezt követően nyílik lehetősége az érintett képzőszerveknek a tanfolyami akkreditációt benyújtani a KAV felé. A jogszabály azonban átmeneti időszakot tartalmaz, mivel legkorábban 2023. augusztus 24-vel teszi lehetővé a vizsganélküli továbbképzésekre való jelentkezést.


A 2023. június 24-én életbe lépett jogszabályban a vizsga nélküli képzések mellett átvezették azt az adminisztratív szakmai javaslatot is, miszerint a GKI lejáratát megelőző 6 hónapos időszakban teljesített továbbképzésnél az új GKI kártya kezdő érvényességi idejét a lejáró kártya időpontjához fogják igazítani.


A két fuvarozói érdekképviselet, az MKFE és NiT Hungary elnöke közös levélben fejezte ki köszönetét a Lázár János tárcavezetőnek »


Kapcsolódó cikkünk:

Kihirdették a vizsga nélküli GKI-t lehetővé tevő rendeletmódosítást »


 

 

Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki János Teleki János BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Végvári András Végvári András BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kolesza György Kolesza György Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki János Teleki János BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Végvári András Végvári András BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kolesza György Kolesza György Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt.