A KRESZ tervezett módosításairól egyeztettünk a KBM-mel

A KRESZ tervezett módosításairól egyeztettünk a KBM-mel

Őszre elkészülhet a KRESZ módosítására vonatkozó jogszabálytervezet, amelyet a kormányzati döntéshozatal előtt társadalmi egyeztetésre bocsát a szaktárca – mondta Barna Zsolt a szakmai szervezetekkel folytatott 2026. augusztus 26-i egyeztetésen. A közlekedésért felelős államtitkár hozzátette: a KRESZ módosítása évek óta napirenden van, ezért nem a nulláról indul a munka, felhasználják a korábbi anyagokat, a nyitott kérdésekről pedig újra egyeztetnek az érintettekkel. Az MKFE a találkozón leszögezte: minden jövőbe mutató, a vállalkozások működését segítő új szabályozást támogat, de a jelenleginél szigorúbb, korlátozóbb szabályok bevezetését nem tudjuk elfogadni.


A tehergépjármű-közlekedés szabályozási kérdéseinek egyeztetésén az érdekképviseletek mellett a Magyar Közút szakemberei is részt vettek. A konzultáción napirendre kerültek az előzési szabályok, a sebességhatárok – ideértve a minimális sebesség kérdését is –, a buszsáv használat és a buszos le- és felszállóhelyek táblázással történő védelmének ügye és a biztonságos követési távolság meghatározása is.


A konzultáció leginkább vitát generáló ügye a tehergépjárművek előzési tilalmának kérdése volt: informálisan jelezte a szaktárca, hogy az erős szakmai tiltakozás és az ellenérvek ismeretében a tilalom tervezett 3,5 tonnás járművekre történő kibővítését elvetetették. Az előzési tilalom éjszakai, 22:00 - 06:00 óra közötti időszakra történő kibővítése sem szerepel már egyértelmű szándékként a tervezet előkészítésén dolgozó munkacsoport asztalán, de a további könnyítésekről egyelőre nincs konszenzus. Az MKFE leszögezte: a KRESZ-módosítás célja az, hogy a jogszabály lekövesse az útinfrastruktúra és a járműpark elmúlt évtizedekben tapasztalt rohamos fejlődését, és a következő évtizedek várható fejlődése miatt se kelljen rövid időn belül újraírni a szöveget. Az előzési tilalom kérdése kapcsán az MKFE kifejtette álláspontját, amely szerint a jelenleginél korlátozóbb szabályozást nem tudunk elfogadni, sőt, a cél az lenne, hogy a valós forgalmi adatok ismeretében a most általánossá tett előzési tilalom bizonyos útszakaszokon megszűnjön.


A nehéz-tehergépjárművek sebességhatárának emelése tekintetében Egyesületünk megismételte a korábbi véleményét: a korszerű aktív és passzív vezetéstámogatási rendszerek rohamos terjedésének köszönhetően, továbbá a modern gépjárművek motorkarakterisztikája miatt a gyorsforgalmi úthálózaton a 90 km/h engedélyezése már nem forradalmi reform, hanem inkább a jogszabály hozzáigazítása lenne a napi gyakorlathoz. A főúthálózat esetében azonban – elsősorban annak műszaki állapota miatt – az MKFE legfeljebb 80 km/h sebességhatárt javasol azzal, hogy ahol erre nem alkalmas az úthálózat, ott az útkezelő táblákkal szabályozza a közlekedés tempóját. Egyben reményünket fejeztük ki, hogy a legkritikusabb szakaszok felújítása, bővítése rövid időn belül mindenhol megkezdődhet, így – a KRESZ módosítása esetén – a magasabb sebességhatár kiterjesztése is mind több szakaszra megtörténhet. A sebességhatár emelését azért is tartják fontosnak az érdekképviseletek, mert az átlagsebességmérés esetleges bevezetése esetén komoly bajban lennének a nehéz-tehergépjárművek, amelyek jellemzően már most is 90 km/h-s sebességgel közlekednek az autópályákon.


A buszsávok használata tekintetében van nyitottság a jogalkotó részéről a szabályok könnyítésére, de annak összetettsége miatt egyelőre nincs jól alkalmazható gyakorlati megvalósíthatósági terv. A szaktárca jelzése szerint az objektív ágú (kamerás) ellenőrizhetőség megvalósulása hozhat ebben változást, de a KRESZ módosításának mindenképpen része lesz a buszsáv szabályainak felülvizsgálata. A le- és felszállóhelyek táblázásos védelme érdekében az MKFE ismét javaslatot tett a KRESZ ilyen irányú kiegészítésére, és megküldtük a táblára vonatkozó konkrét javaslatunkat is a KRESZ-munkacsoportnak.


Az egyeztetés végén az MKFE ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzitútszabályok körüli bizonytalanságok továbbra sem szűntek meg, a gyakorlatban jelenleg a két egymást gyengítő jogszabályt (KRESZ és 1988. évi I. törvény) egy KBM állásfoglalás igyekszik tisztázni, de ennek nincs jogerővel bíró hatálya. Az MKFE ezért ismét kérte, hogy a szabályok tisztázása – a megyén belüli és a szomszédos megyékben történő közlekedésre vonatkozó KRESZ könnyítések megtartása mellett – minél előbb történjen meg.


MKFE Kommunikáció

Nyitókép: Barna Zsolt (Facebook)

Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Teleki János Teleki János Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. WSZL WSZL Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Teleki János Teleki János Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. WSZL WSZL Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft.