Rakománylopás Mezőtúron: ki látta a kamiont és a vetőmagot?

Egyesületünk egyik tagja többszörösen közvetített fuvarfeladatot adott egy ukrán vállalkozásnak, s a munkát az ukrajnai partner is továbbadta még egy másik ukrán cégnek, melyet azonban nem ellenőrzött le kellőképpen. Az alvállalkozói sor utolsó láncszemeként becsatlakozó fuvarozó kezén aztán a rakomány kamionostul és gépkocsivezetővel együtt eltűnt.

A bűncselekményt feltehetően szervezetten követték el. Az áru kiadójának és az alvállalkozói láncolatnak 18 millió forintos kárt okoztak az ismeretlenek, akik 2013. december 5-én (csütörtökön) 22 tonna kukorica vetőmagot vettek fel a Syngenta nevű cég telephelyén, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron. A mélykék színű, 2001-es évjáratú Renault Magnum típusú nyergesvontató az eredeti rendszámával (AI3393AC) közlekedett az utakon a bűncselekmény elkövetésének helyszínéig, ahol ezt kicserélték rajta, és így a szerelvény egy hamis, AA9971KH-s forgalmi rendszámmal jelent meg a felrakóhelyen. Rakodás után újra az eredeti rendszámot tették vissza rá. Ugyancsak mélykék színű volt a ponyvás, DSV feliratos félpótkocsi, ennek rendszáma AA3359XX volt. Mint eddig a munkát a honfitársának továbbadó ukrán vállalkozó az ottani vámszervektől megtudta, az egyik rendszám eredetileg egy VW személygépkocsié, míg a félpótkocsi rendszámát az ukrán hatóságok nem is találták meg nyilvántartásukban. (Megemlítjük, hogy a ponyván látható DSV-nek semmi köze az esethez, mert a felirat csupán a jármű korábbi adásvétele után hanyagságból maradt fent a ponyván, a kocsi már rég nem a DSV tulajdona).


Visszatérve a bűncselekményhez, a rakomány zsákos kiszerelésű kukorica vetőmag volt, összesen mintegy ezer zsáknyi Corn Nk Falkone, illetve Corn Arobase típusú vetőmag (HS-kód: 10051015). A járműszerelvénynek az eredeti fuvarszervezés szerint Záhonynál át kellett volna lépnie a magyar-ukrán határt, hogy a voronyezsi lerakóhelyét vegye célba, de — mint az ukrajnai fuvarközvetítő később kiderítette — a kocsi nem haladt át az államhatáron. Valószínű, hogy a rakományt és a kamiont a tettesek még magyar földön eltüntették.


Alább két képet közlünk, melyet a felrakóhely biztonsági kameráinak videofelvételéből emeltünk ki. Tagunk kéri a fuvarozó kollégákat, hogy aki látta a szóban forgó járműszerelvény bármely részét, tud a vetőmag hollétéről, vagy az esettel kapcsolatban bármilyen érdemi információja van, haladéktalanul keresse őt. Elérhetőség: Tarjányi István — Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. — 06 (30) 726 72 14.

 

Egyesületünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezésére tavasszal kötött megállapodás értelmében a fuvarpiaci bűncselekményekhez használt járművek adatait külön csatornán eljuttatja a NAV Rendészeti és Központi Ügyeleti Főosztályára, mely — a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságok ügyeletei révén — értesíti a járőrtevékenységet vagy határszolgálatot ellátó vámszerveket. A NAV illetékesei külön és ismét hangsúlyozottan felhívják a figyelmet, hogy az áldozattá vált MKFE-tagvállalkozások azonnal jelentsék az egyesületnek a bűncselekményeket, mert a megtalálás esélye több nap elteltével már a nulla felé közelít.

 

Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lévai László Lévai László KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kolesza György Kolesza György Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERES Kft. VERES Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Végvári András Végvári András KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. WSZL WSZL "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lévai László Lévai László KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kolesza György Kolesza György Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERES Kft. VERES Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Végvári András Végvári András KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. WSZL WSZL "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft.