Featured

Holnaptól indul a TSM-rendszer tesztüzeme

Tisztelt Tagjaink! Holnaptól működik a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM), de az MKFE erőfeszítéseinek eredményeként 2017. december 31-ig bírságkiszabás nincs!

A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM) célja, hogy megállítás nélkül kiszűrje, és indokolt esetben bírságolja a szabálysértő áru- és személyszállító fuvarozókat. A közlekedésbiztonság javítása és az útvagyon védelme mellett a TSM a jogkövető fuvarozók versenyképességét is javítja, amennyiben kiszűri, és bírsággal sújtja a túlsúlyos járművek üzembentartóit.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetése és szakértői ugyanakkor az elmúlt hónapokban folyamatosan figyelemmel kísérték a TSM-rendszer kiépítését, és több alkalommal egyeztettek az illetékes hatóságokkal, kiemelt figyelmet fordítva a rendszer kiküszöbölendő hibáira, hiányosságaira. Az MKFE szervezésében a hatóságokkal közösen megtartott tesztmérések igazolták az Egyesület több aggályát is, ennek köszönhetően az NFM 2017. december 31-ig elhalasztotta a rendszerben detektált szabálysértőkre, az objektív ágon történő automatikus bírságkiszabást. Idén tehát az MKFE javaslatának megfelelően csak figyelmeztetést kapnak a TSM mérések szerint túlsúllyal közlekedő járművek üzembentartói.

Az MKFE a következő hónapokban tovább folytatja az egyeztetéseket annak érdekében, hogy a rendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdések – ömlesztett áru, folyadék és élőállat szállítás, időjárási viszonyok változása, útfelület rongálódásának, stb. hatása a mérési eredményekre – mindegyike megnyugtatóan tisztázódjon, és indokolt esetben az év végéig tartó tesztüzem 2018. első negyedévére is kitolódjon.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleménye

MKFE kommunikáció

BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Teleki János Teleki János Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Teleki János Teleki János Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán