Featured

Magyar kezdeményezésre újabb erőteljes, nemzetközi fellépés a közúti fuvarozók érdekében

Magyar meghívásra 14 uniós tagállam és az Európai Bizottság képviselői egyeztettek miniszteri csúcstalálkozón a közúti közlekedési szektor jövőbeni versenyképességéről 2018. március 6-án, Budapesten. Az MKFE az NFM felkérésére már a budapesti konferencia szakmai programjának összeállításában is közreműködött, a rendezvényen pedig Somogyi Gábor főtitkár, Csányi Gábor nemzetközi titkár, valamint több tagvállalkozásunk képviselője – köztük Lajkó Ferenc a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója, Grófné Molnár Ágota a Gartner Intertrans Hungária Kft. ügyvezetője és az MKFE Zala megyei képviselője, Csiki Tamás, a Transintertop Kft. ügyvezetője, valamint Tóth Csaba, a Trans-Sped Kft. fuvarozási igazgatója, az Egyesület Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselője – is részt vett.

„A közúti fuvarozás kulcsszerepet tölt be az európai gazdaságban, a szektor közvetlenül 5 millió főnek biztosít munkát, az ágazatnak tudható be az uniós bruttó össztermék mintegy 2 százaléka. A közlekedés az egyes tagállamokban átlagosan 6-7 százalékkal járul hozzá a nemzeti GDP-hez. Az Európai Bizottság Mobilitási csomagjavaslata túlzott adminisztrációs többletterhet jelenthet a gazdasági szereplők, különösen a kis- és középvállalkozások számára. A szabályozási tervek a közúti szállítás díjainak ugrásszerű, akár 20-30 százalékos növekedését eredményezhetik, ami általános áremelkedéshez vezethet minden termékcsoportban. Az előkészületben lévő változtatások az Európai Unió versenyképességére is kedvezőtlenül hathatnak” – ismertette a megbeszélések tétjét nyitóbeszédében Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

A tavaly közzétett szabályozási kezdeményezés a közúti árufuvarozási piacra lépésre, a közúti áru- és személyszállítás szakmagyakorlására vonatkozó, és a szektorban tevékenykedő munkavállalók szociális jogait és biztonságát célzó jogalkotási javaslatokat tartalmaz. A bizottsági tervezet az uniós belső közúti áruszállítási piac széttöredezettségéhez vezető hiányosságokat igyekszik kezelni.

A budapesti találkozón a magyar házigazdák mellett Csehország, Észtország, Horvátország, Írország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország szakminisztériumai képviseltették magukat. A 14 résztvevő tagállam vállalkozásai az 1000 kilométeren túli közúti szállítások hozzávetőleg 88 százalékát bonyolítják Európában. A rövidebb távú fuvarokból azonban csak 38 százalékkal részesülnek, ebben a körben tehát nem veszélyeztetik a versenytárs cégek pozícióit.

Homolya Róbert kifejtette: „közös cél a küzdelem a visszaélésekkel és tisztességtelen gyakorlatokkal szemben, a versenyképesség megőrzése és a munkavállalók körülményeinek javítása. A közúti fuvarozás nélkülözhetetlen eleme a gazdasági fejlődésnek és a belső piac zökkenőmentes működésének. A józan kompromisszumok útján kidolgozandó megoldásnak tiszteletben kell tartania a munkavállalás, az áruk és szolgáltatások mozgásának alapvető szabadságjogait, el kell kerülnie a piac megosztását, a protekcionizmust.”

A résztvevők a konferencia záródokumentumában rögzítették, hogy készek konstruktívan együttműködni egy kiegyensúlyozott és észszerű szabályozás kialakításában. Nyomatékosították, hogy az új rendelkezéseknek egyszerűeknek kell lenniük, azok alkalmazása nem járhat felesleges adminisztratív terhekkel, és az előírásoknak figyelembe kell venniük a közúti fuvarozás egyedi adottságait.

A magyar fél a találkozó tanulságait összegző tájékoztatást küld a bolgár elnökségnek és az Európai Bizottságnak. A Közlekedési Tanács a tervek szerint 2018 júniusában fogadhat el általános megközelítést a bizottsági kezdeményezésről.

Homolya Róbert hangsúlyozta: „Magyarország továbbra sem fogadhatja el az alapvető szabadságjogok igazságtalan és aránytalan korlátozását, amely az uniós közlekedési piac helyrehozhatatlan torzulásához vezethet.”

 

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály

 

MKFE kommunikáció

ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. STV Kft. STV Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kolesza György Kolesza György Persped Kft. Persped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Teleki János Teleki János PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. STV Kft. STV Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kolesza György Kolesza György Persped Kft. Persped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Teleki János Teleki János PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt.