Featured

A kormányzat előtt a Nemzeti Logisztikai Összefogás versenyképességi anyaga

Minden csatlakozó – köztük az MKFE is – aláírta, így 2018. november 9-én a Nemzeti Logisztikai Összefogás megküldte versenyképességi csomagját az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium tárcavezetői részére. Bíró Koppány Ajtony, a kezdeményezést koordináló MLSZKSZ főtitkára történelminek nevezte a logisztikai gyakorlat részeit képező szakmai szervezetek eddig példa nélküli összefogását.

„Elmondhatjuk szerénység nélkül, hogy a logisztika gyakorlati részeit összefogó szakmai szervezetek történelmet írtak, zárták soraikat, egységesen kiálltak a szakma fejlesztése érdekében. Olyat tettünk, amit eddig még soha! Képessé váltunk együtt fellépni, az egyes részterületek fejlődése érdekében. Ez nagyon nagy teljesítmény - ehhez kellettetek mindannyian!” – áll Bíró Koppány Ajtony levelében, amelyben egyben köszönetét fejezte ki a logisztikai ágazat résztvevői felé a konstruktív hozzáállás és az összefogás miatt.

A Nemzeti Logisztikai Összefogás anyag célja, hogy mielőbb álljon fel egy olyan munkacsoport amelynek tagjait a Kormányzat és a logisztikai szakma adja, és megkezdődjön az anyagban leírt problémahalmaz felszámolása.

Szabó György, az MKFE elnökének meghívására november 20-án az Egyesületünkhöz is ellátogat Palkovics László, az ITM tárcavezető minisztere, valamint Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkár, hogy átvegye az MKFE nemrég elkészült Versenyképességet javító és piacvédelmi csomagjavaslatát, amely részletesen foglalkozik a Nemzeti Logisztikai Összefogás anyagban a közúti szállításra vonatkozó részekkel.



Kísérőlevél az ITM, a KKM és a PM tárcavezetőinek



A Nemzeti Logisztikai Összefogás versenyképességi csomagja

Az MKFE Versenyképességet javító és piacvédelmi csomagjavaslatának összefoglalóját   töltheti le.


MKFE kommunikáció

Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Lévai László Lévai László Bíró Tamás Bíró Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Végvári András Végvári András TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Lévai László Lévai László Bíró Tamás Bíró Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Végvári András Végvári András TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.