Brexit: közúti megállapodást sürgetnek az IRU-egyesületek

Az MKFE is aláírta azt a felhívást, amelyet Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló, David Frost brit főtárgyaló és Boris Johnson brit miniszterelnök részére küldött el pénteken több mint harminc, az IRU által tömörített európai szakmai szervezet.

Az IRU által koordinált nyílt levélben az aláírók az ezen a héten sorra kerülő tárgyalási forduló előtt sürgetik a feleket, hogy mindenképpen kerüljék el a megállapodás nélküli helyzetet (no deal) a közúti fuvarozásban. Hangsúlyozzák, hogy elengedhetetlenül fontos a kompromisszum megtalálása annak érdekében, hogy az EU és Egyesült Királyság (UK) közötti – évi több mint 2,3 milliós - tehergépjármű-forgalom, fuvarozási engedélyek és kvótarendszerek bevezetése nélkül, zavartalanul folyhasson. „Az átmeneti időszak EU és UK közötti megállapodás nélküli lezárása egyszerűen nem opció a mi szektorunk számára” – szól a figyelmeztetés. Szabadkereskedelmi megállapodás hiányában januártól az európai és a brit vállalkozások a különböző nemzeti megállapodások jelentette széttöredezettséggel, megnövekedett költségekkel, hosszabb szállítási időkkel, a fogyasztók pedig áruhiányokkal kényszerülhetnek szembenézni.

3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VERES Kft. VERES Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NTS Kft. NTS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gál Sándor Gál Sándor Transvinning Kft. Transvinning Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VERES Kft. VERES Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NTS Kft. NTS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gál Sándor Gál Sándor Transvinning Kft. Transvinning Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft.