Uniós megállapodás a gépkocsivezetők karanténmentességéről

Uniós megállapodás a gépkocsivezetők karanténmentességéről

 Ajánlást fogadott el 2020. október közepén az EU Általános Ügyek Tanácsa, melynek célja, hogy fokozott koordinációt biztosítson azon tagállamok között, amelyek a szabad mozgást népegészségügyi okokból korlátozó intézkedések elfogadását mérlegelik.

A jogilag nem kötelező erejű, ám mind a 27 tagállam részvételével zajlott ülésen elfogadott ajánlás fuvarozói szempontból legfontosabb eleme, hogy a miniszterek megegyeztek: nem helyezhetők karantén alá az alapvető feladatot ellátó és az olyan utazók, akiknek az utazása kulcsfontosságú munkakörben dolgozó munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként elengedhetetlen.


A felsorolás pedig külön nevesíti „a közlekedési ágazatban dolgozókat és az árufuvarozási és személyszállítási szolgáltatókat, beleértve az adott területen való felhasználásra szánt árut szállító, valamint a területen csak áthaladó tehergépjárművek vezetőit is.” Ugyanígy a „tranzitutasok” sem kötelezhetők karanténra egyik tagállamban sem.


A személyforgalomban közlekedő gépjárművezetőknek javasoljuk továbbra is az ANNEX III nyomtatványt, valamint a gazdasági céllal összefüggő utazási igazolás használatát.


*    *    *


Az ajánlás egyéb vonatkozásaiban a tagállamok az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) rendelkezésére bocsátják legfrissebb járványügyi adataikat, amely hetente frissített európai térképet tesz közé, amelyen az adott régiót Covid19-kockázatától függően különböző színnel jelöli.


Ez a tájékoztató tartalmazza a különböző színkódokba való besoroláshoz szükséges közös kritériumokat és küszöbértékeket.


A tagállamok nem korlátozhatják a zöld besorolású területekre beutazó vagy onnan kiutazó személyek szabad mozgását, de a többi esetben is arányosan kell eljárniuk, és alapvetően feltételekhez (teszt, karantén stb.) köthetik, de meg nem tagadhatják a más tagállamokból érkező személyek beutazását.


A tagállamoknak továbbá kölcsönösen el kell ismerniük a más tagállamokban tanúsított egészségügyi szervek által végzett Covid19-tesztek eredményeit.


A reopen.europa.eu oldalon a turizmus célú európai utazások országonkénti feltételeiről lehet tájékozódni.

GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Teleki János Teleki János 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. STV Kft. STV Kft. Persped Kft. Persped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Végvári András Végvári András NTS Kft. NTS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Teleki János Teleki János 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. STV Kft. STV Kft. Persped Kft. Persped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Végvári András Végvári András NTS Kft. NTS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft.