Szlovákiában januártól módosulnak az emissziós osztályok

A SkyToll felszólítása az EURO 4, 5, EEV közös emissziós osztályban
regisztrált járművek regisztrációs adatainak módosítására

A Skytoll tájékoztatása szerint a Szlovák Köztársaság kormánya rendeletet készül kiadni, mely valószínűleg 2014. január 1-jei hatállyal többek közt módosítja a már létező emissziós osztályokba való besorolást emissziós csoportba való besorolásra.

Az EURO 3 és EURO 4 osztályba sorolt járművek egy közös, az EURO 3, 4 csoportba lesznek besorolva, az EURO 5-ös és ennél magasabb emissziós osztályba tartozó járművek különálló, EURO 5, 6 és EEV csoportba kerülnek majd.


Azon járművek üzemeltetői, amelyek az elektronikus útdíjrendszerben jelenleg a közös EURO 4, 5, EEV emissziós csoportba vannak regisztrálva, a fent említett rendelet folytán kötelesek a regisztrációs adataikat haladéktalanul, de legkésőbb 2013. december 31-ig módosítani.


A regisztrációs adatok, valamint az érvényes és hatályos, az ezzel összefüggő utólagos útdíjfizetési módban kötött, kijelölt útszakaszok használatáról szóló szerződés módosítását a jármű-üzemeltetők az általuk felmutatott jármű forgalmi engedélye vagy a jármű műszaki adatlapja alapján tehetik meg:

• személyesen vagy meghatalmazott képviselő által a kapcsolattartó pontok bármelyikén,
• üzemanyagkártya-kibocsátó révén.


Előzetes fizetési módban kötött, kijelölt útszakaszok használatáról szóló szerződés esetén a módosítást bármely kapcsolattartó vagy értékesítési ponton a járművezető is megteheti.


A fenti adatmódosítások a fedélzeti egység beállításának megváltoztatását is szükségessé teszi, amit a rendszerüzemeltető (SkyToll, a.s. részvénytársaság) végezhet el. Ezzel kapcsolatban kérik a jármű-üzemeltetőket és/vagy a járművezetőket, hogy a regisztrációs adatok módosítása során a fedélzeti egységet/fedélzeti egységeiket bocsássák az ügyfélszolgálati munkatárs rendelkezésére.


Abban az esetben, ha a jármű üzemeltetője a regisztrációs adatok módosítását 2013. december 31-ig elmulasztja, az EURO 4, 5, EEV emissziós osztályban regisztrált járművekhez rendelt fedélzeti egységek 2014. január 1-jétől le lesznek blokkolva (a regisztrációs adatok és a készülő kormányrendelet közti eltérést fogják jelezni) mégpedig addig, amíg a regisztrációs adatok módosítása/új kijelölt útszakaszok használatáról szóló szerződés megkötése vagy a már létező kijelölt útszakaszok használatáról szóló szerződés módosítása be nem igazolódik.


Részletes információk »


Reméljük, hogy a regisztrációs adatok módosítását — ha a jogszabályi változás Önre is vonatkozik — időben, a határidő lejárta előtt megteszi, úgy, hogy 2014. január 1-jétől a kijelölt útszakaszokat ugyanúgy, mint eddig is, problémamentesen igénybe vehesse.

 

Bodnár Imre Bodnár Imre ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. STV Kft. STV Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Teleki János Teleki János Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. STV Kft. STV Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Teleki János Teleki János Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft.