Románia „hadat üzen” a vezetés közben mobilozóknak

Románia „hadat üzen” a vezetés közben mobilozóknak

A román hatóságok minden eddiginél keményebben lépnek fel azok ellen, akik kézben tartott mobiltelefonnal vezetnek. A 2019. augusztus 3-án elfogadott sürgősségi kormányrendelet október 12-én lépett életbe.

Az új jogszabály szerint Románia útjain 870–1160 lej, azaz 60–80 ezer forint közötti pénzbírság és 4 büntetőpont róható ki a vezetés közben mobilozókra — tájékoztatott a román társegyesületünk. A jogszabály nagyon pontosan körülírja, mit takar a mobiltelefon-használat fogalma: „aki  kép, hang vagy írott szöveg rögzítésére, illetve visszaadására alkalmas készüléket tart a kezében, miközben járműve mozgásban van” — szól a meghatározás.


A jogszabályi szigorítás már régóta a „levegőben lógott”, hiszen 2018 májusában kilenc idénymunkás vesztette életét Magyarországon egy román honosságú kisbuszban, mert annak vezetője előzés közben élő adást közvetített mobiltelefonjával, és a menet irány szerinti bal oldalra áttérve frontálisan ütközött egy sóderszállító tehergépjárművel.


2019. augusztus 11-én újabb három ember halt meg Romániában egy felelőtlen gépkocsivezető videofilmezése miatt.


 

a román rendőrség mobiltelefon-ellenes kampányfilmje »

Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NTS Kft. NTS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. WSZL WSZL NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NTS Kft. NTS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. WSZL WSZL NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft.