Kedves Tagjaink postaládájába már bizonyára kézbesítették az AutóKözlekedés című folyóiratunk decemberi (2015/12.) számát, melyben már megtalálható a következő hónapra, azaz 2016 januárjára vonatkozó (külföldi) hétvégi és ünnepnapi korlátozási táblázatunk.

A Belarusz Köztársaság Minisztertanácsának 2015. május 11-i, 401 sz. rendelete (Hatályos 2015. június 14-től) módosítja és kiegészíti a 2013. április 30-i, 340 sz. minisztertanácsi rendeletet, valamint annak végrehajtási rendeletét (A Belarusz Köztársaság útdíjfizetésre kijelölt közútjain közlekedő járművek útdíjfizetésének rendje).
A budapesti ukrán Nagykövetség tájékoztatása az áruszállító járművekre vonatkozó ukrán közlekedési szabályok módosításáról.
Az A8 és N634 utakon a mellékelt térképek alapján korlátozásokra lehet számítani az alábbi időpontokban:
A 2015. november 15-én bevezetett orosz útdíj-rendszer ellen több hete tartanak a fuvarozók tiltakozó akciói, amelyről a médiában kevés információ jelenik meg. Az orosz vezetés az útdíj-rendszert a bevételek fontossága miatt mindenképpen fenn akarja tartani, ezért csak bizonyos látszatengedményekre hajlandó, miközben a fuvarozók tiltakozásait a rendvédelmi szervek folyamatosan akadályozzák, és igyekszenek ellehetetleníteni.
Az Egyesült Királyság hatósága (DVSA) tervezi azon üzemben tartók járműveinek lefoglalását, akik folyamatosan megszegik a 1072/2009 és 106/1992 uniós szabályozásokat.


















