Német útdíjváltozás — 2023. december 1.

Német útdíjváltozás — 2023. december 1.

Németország díjköteles útjain 2023. december 1-jétől már az új, drasztikusan megemelt útdíjtételeket számlázzák. Mint novemberben beszámoltunk róla, a Toll Collect német útdíjszolgáltató közzétette útdíjkalkulátorát, mely 1 perc alatt képes megmutatni egy-egy járműkategóriára vonatkoztatva a német utakra irányadó új, kilométerenkénti díjtételeket.

Az útdíjszámítást minden esetben a jármű megfelelőségi tanúsítványának (COC-papír) birtokában a jármű szén-dioxid-csoportjának meghatározásával érdemes kezdeni, mely nem tévesztendő össze az EURO-norma szerinti besorolással. A műveletben a szén-dioxid kalkulátor segíti az üzembentartót. Alapesetben a rendszer minden tehergépjárművet az 1-es szén-dioxid kategóriába sorol. Magasabb, azaz kedvezőbb CO2-kategóriába azoknak a fuvareszközöknek van esélyük bejutniuk, melyeket 2019. július 1. után helyeztek forgalomba első ízben, és melyek CoC-papírján sokkal kedvezőbb (5, 8 ill. 50%-kal jobb) szén-dioxid-értékek szerepelnek a referenciaértékhez viszonyítva. Az 5-ös csoportba csak a hidrogén vagy elektromos meghajtású járművek kerülhetnek.


A szén-dioxid-csoport meghatározása után kezdődhet az útdíj tételes kalkulációja, melyhez már csak a főbb járműadatokra van szükség (össztömeg, tengelyszám, EURO-norma). A kalkulátor a számítás végén megmutatja az infrastrukturális alapdíjat, a rárakódó zaj- és légszennyezési járulékot, valamint a szén-dioxid tényezőt. Így azonnal látható a kilométerenkénti összdíj is.


szén-dioxid-kategória meghatározása »

TOVÁBB AZ ÚTDÍJKALKULÁTORRA »

minden tudnivaló a új német útdíjról »

 

Ivanov György Ivanov György Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Kolesza György Kolesza György TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lévai László Lévai László Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki János Teleki János DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Nagy Imre Nagy Imre SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. WSZL WSZL TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. STV Kft. STV Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Ivanov György Ivanov György Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Kolesza György Kolesza György TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lévai László Lévai László Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Csekő Gábor Csekő Gábor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki János Teleki János DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Nagy Imre Nagy Imre SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. WSZL WSZL TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. STV Kft. STV Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft