Featured

Fennakadások a közlekedésben a délkelet-európai havazások miatt

A hétvégi hóviharok megnehezítették a közúti forgalmat Délkelet-Európában. A kedvezőtlen időjárás továbbra is fennakadásokat okozhat egyes országokban. Az MKFE információi szerint útlezárások már nincsenek, de több szakaszon nehézkesen, rendőri felügyelet mellett halad a forgalom.

Balkán-félsziget

Macedón sajtóbeszámolók szerint az ország keleti részét a hó szinte teljesen elvágta a külvilágtól, az arra vezető utakat belepte a hó, és járhatatlanná vált a Szkopjét a közép-macedóniai Velesszel összekötő autóút is. A hózáporok miatt akadozott a közlekedés az ország észak-nyugati részén is a Tetovót a macedón-koszovói határral összekötő szakaszon. A teherforgalmat egyes hegyi szakaszokon leállították.

Szerbiában több mint tízezer ember került a hó fogságába az ország nyugati részén, a Pester-fennsíkon. Ez Szerbia leghidegebb része, az év egyharmadában 0 Celsis-fok alatti hőmérsékletet mérnek, és a hó majdnem minden évben fennakadást okoz a közlekedésben.


Törökország

Hóvihar bénította meg a hétvégén Isztambul közlekedését is, pénteken és szombaton összesen 65 centiméter hó hullott. Szombaton egyáltalán nem járt a komp a város európai és ázsiai része között, vasárnap pedig semmilyen tengeri forgalmat nem engedélyezett a hatóság a Boszporuszon.


Olaszország

Szombaton az olasz autósztráda társaságok arra kérték az autósokat, hogy Olaszország középső és déli részén ne használják az autópályát.


Románia

Romániában továbbra is járhatatlanok az utak, akadozik a vasúti közlekedés is a délkeleti megyékben, miután az elmúlt hétvégén hóvihar sújtotta a térséget. A Baragan-síkságon és Dobrudzsában, Konstanca megye nemzeti útjain a legtöbb útszakaszon folyamatban van a hóeltakarítás, a forgalom rendőri irányítás mellett halad.

Bulgária

Bulgáriában a szél méteres hótorlaszokat emelt a Duna mentén Rusze és Szilisztra településeknél, valamint Sumen, Razgrad és Targoviste városoknál. Várnában vasárnap zárva volt a tengeri kikötő és a repülőtér. A rendkívüli helyzetben katonai járműveket is bevetettek. Bulgária északkeleti felében teljesen le kellett állítani a közúti forgalmat, mert az erős hófúvás és a szél miatt legfeljebb tíz méterre lehet ellátni. Az ország többi részén 40 kilométeres óránkénti sebességgel lehetett közlekedni az utakon.

Magyarország

Magyarországon Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyenge hófúvásra is figyelmeztettek, a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelt. Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében továbbra is a viharos szél veszélye miatt volt érvényben elsőfokú figyelmeztetés.


Kérjük, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális közlekedési helyzetről a tranzit- és célországokra vonatkozóan!

 
MKFE kommunikáció

UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kolesza György Kolesza György Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Lévai László Lévai László Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Nagy Imre Nagy Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kolesza György Kolesza György Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Lévai László Lévai László Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Nagy Imre Nagy Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft.