A hálózatok és az információ ereje került a főszerepbe a logisztika napján

Nem bánta meg, aki 2015. április 16-án, a Logisztika Napján ellátogatott a Szolnok Megyeháza Dísztermébe, ugyanis a BI-KA Logisztika Kft. immáron 7. konferenciája ismét neves előadókat és sokszínű témákat vonultatott fel.



Dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. gyárigazgatója a Szolnoki Gazdasági Fórum moderátoraként a helyi vállalatok képviseletében köszöntötte a Díszteremben összegyűlt több mint 100 résztvevőt, akik a logisztikai hálózatokban rejlő lehetőségek megismerése és az üzleti kapcsolatok építése céljából érkeztek a helyszínre.

A konferencia nyitó előadója, Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a globális hálózatokat és a világgazdasági összefüggéseket mutatta be prezentációjában és többek között a jelenlegi ukrán, észak-afrikai és közel-keleti helyzettel kapcsolatos meglátásait is megosztotta a résztvevőkkel.

A globális hálózatok után a szűkebb környezet, a természetben és a vállalatok életében jelen lévő hálózatok kerültek a középpontba Vicsek András, a Maven7 Hálózatkutató Zrt. kutatási igazgatója előadásában. A hálózatosan terjedő viselkedési minták, valamint a szervezetek formális és informális hálózatainak bemutatása és hatékonyságvizsgálata során kiemelte a véleményvezérek szerepét, illetve egy kérdőíves felmérés eredményei által a résztvevők betekintést nyerhettek a hálózatkutatással történő szervezetfejlesztés folyamatába is.

Az első szekció záró előadója Dr. Egri Imre közgazdász professzor, a Nyíregyházi Főiskola Gazdálkodástudományi Intézetének tanszékvezetője volt, aki a logisztikai hálózatokban rejlő lehetőségeket mutatta be. Előadásában részletesen kitért a gazdasági és az üzleti hálók felépítésére és rávilágított arra is, hogy a matematika, a közgazdaságtan és az informatika legújabb eredményei, valamint a globalizáció új kihívások elé állítják a logisztikát. A legújabb kutatási eredmények és az informatika által nyújtott lehetőségek keretet adhatnak ahhoz, hogy a hálóelmélet a termelés és termelési logisztika hasznos elemévé és a hatékonyságnövelés egyik fontos eszközévé váljon.

A kávészünet során a résztvevőknek lehetőségük nyílt a támogatói standok – köztük egy kiállított DAF nyergesvontató – megtekintésére, valamint értékes üzleti kapcsolatokat is építhettek a jelen lévő régiós vállalatvezetőkkel és döntéshozókkal.

A konferencia második részét Torma Erzsébet, a Goodwill Consulting Kft. vezető pályázatírója és tanácsadója kezdte meg. Az előadó ismertette, milyen fejlemények várhatóak 2020-ig az uniós fejlesztési források felhasználhatóságával kapcsolatosan, ezen belül mely területek, milyen mértékben és feltételekkel lesznek támogathatóak. A biztos siker érdekében a megfelelő, alapos felkészültség is elengedhetetlen – csakúgy, mint a rendezett munkaügyi kapcsolatok, hitelképesség, köztartozás-mentesség – tudhatták meg a rendezvény résztvevői a tanácsadó vállalat képviselőjétől.

A Szolnoki Gazdasági Fórumon a külpiacok felé nyitó vagy már meghatározó exporttevékenységet folytató vállalatok is hasznos információkhoz juthattak, ugyanis az Exim Bank Dobos Zoltán személyében képviseltette magát a rendezvényen. A regionális képviseletvezető tájékoztatást nyújtott a jelenlévők számára többek között az Exportélénkítési Hitelprogram (EHP) céljáról, termékeiről és az igénybe vehető kedvezményekről is.

A hatékony, beszerzési és értékesítési döntéseket támogató informatikai rendszerek és az információ-technológia jelentőségének bemutatását Dimitrova Dessislava, Alphasonic Kft. ügyvezetője kezdte, aki előadásában konkrét példákon keresztül mutatta be, hogy a megfelelően megválasztott, korszerű informatikai rendszer valódi termelőeszközt jelenthet a vállalatok számára.

Pinczés Zoltán, az ISYS-ON Informatikai Kft. kiemelt partnerkapcsolati tanácsadó „A hálózati kapcsolatok információi a nyomon követés szolgálatában” című prezentációját utolsóként hallgathatták meg az érdeklődők, mely során többek között a vállalati szintű és az ellátó hálózat teljes körű nyomon követés lehetőségeibe, jelentőségébe és gyakorlati alkalmazásába kaphattak részletes betekintést.

A rendezvényt Dr. Lits József, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke zárta, az ezt követő állófogadás során pedig további lehetősége nyílt a résztvevőknek a hallottak megvitatására és a kapcsolatépítésre.

 

Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gál Sándor Gál Sándor COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Kolesza György Kolesza György REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NTS Kft. NTS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gál Sándor Gál Sándor COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Kolesza György Kolesza György REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NTS Kft. NTS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft.