Záhony: a határátlépés gyorsítását kérik, és újabb kétoldalú egyeztetést kezdeményeznek az érdekképviseletek

Az elmúlt napokban újra kritikusan hosszú várakozási idők miatti azonnali beavatkozást, valamint a problémák kezelését hosszú távon is megoldó kétoldalú egyeztetések folytatását kérik az érdekképviseletek az ORFK, a NAV valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékeseitől.

A 72 órás, vagy azt meghaladó várakozási idők haladéktalan csökkentését, az indokolatlan torlódás megszüntetését kérik az érdekképviseletek a Bakai Kristóf Péter szakfőigazgatónak és Halmosi Zsolt rendészeti országos főkapitány-helyettesnek címzett levelükben. Az érdekképviseletek rámutatnak, hogy „a higiéniás feltételek hiánya a gépjárművezetők számára a járványhelyzetben a szokásosnál is nagyobb kockázatot jelent, ezért különösen indokolt a kamionok beléptetésének – az ukrán féllel összehangolt módú – azonnali felgyorsítása”.

A magyar-ukrán határ átjárhatóságának javítása érdekében az MKFE és a NiT Hungary a februárbanl megkezdett, majd szeptember 9-i magyar-ukrán vegyesbizottsági ülésen is napirendre került kétoldalú egyeztetések folytatását, és egy kimondottan a határhelyzettel foglalkozó ülés összehívására is javaslatot tettek. A dr. Sors Lászlónak, a  Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkárának és Kiss-Parciu Péternek, a Külgazdasági és külügyminisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárának küldött levelükben az érdekképviseletek a határforgalmi vegyesbizottsági ülés mielőbb összehívását, és olyan kérdések tárgyalását kérik, mint a Beregsurány-Luzhanka határátkelő ukrán oldali részének sürgető fejlesztése, valamint a tervben lévő Beregdaróc–Beregdéda teherforgalmi határátkelő létesítése.

A leveleket az alábbi linkekre kattintva olvashatja el teljes terjedelmében:

Záhony azonnali forgalomgyorsítás »

Vegyesbizottsági ülés kezdeményezése »


MKFE Kommunikáció


 

Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Levissimo Kft. Levissimo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Levissimo Kft. Levissimo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft.