Beérkeztek Egyesületünkhöz a TSM-rendszer „nullás” határozatainak első dokumentumai

Ahogy arról korábban tájékoztattuk Tisztelt Tagjainkat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztálya február elején megkezdte a nemzeti tengelysúlymérő rendszerben detektált tengelysúly és össztömeg túllépések figyelmeztető és tájékoztató határozatainak postázását az érintett vállalkozások részére. Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a kézhez vett értesítésről, és annak tartalmáról továbbra is küldjenek tájékoztatást az MKFE részére, mert a rendszer esetleges hibáiról csak ezeknek a dokumentumoknak az ismeretében kezdeményezhetünk egyeztetést az NFM illetékeseivel. A tét nagy, ha a minisztérium – a fuvarozói észrevételek hiányában – működésre alkalmasnak ítéli a rendszert, akkor az eredeti tervek szerint május 31-től élesben küldi a bírsághatározatokat.

Tisztelt Tagjaink!

Ezúton köszönjük a felkérésünknek eleget tevő vállalkozásoknak az eddig megküldött tájékoztató anyagokat, „nullás” határozatokat és a rövid esetleírásokat. A beérkezett információk ugyanakkor nem fedik le a hazai TSM-rendszer egészét, a legtöbb kifogás egyetlen mérőponttal kapcsolatban érkezett (M30 autópálya).

Kérjük, hogy amennyiben további mérőpontokkal kapcsolatban érkeztek Önhöz nullás értesítések, akkor azokat szíveskedjen megküldeni Raffai Péternek, az Árufuvarozási Tanács titkárának a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. A megküldött határozatok tartalmát bizalmasan kezeljük!

Köszönjük a közreműködésüket!

 

MKFE kommunikáció

Bodnár Imre Bodnár Imre Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Ivanov György Ivanov György Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Teleki János Teleki János TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Sascamion Kft. Sascamion Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Ivanov György Ivanov György Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Teleki János Teleki János TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Sascamion Kft. Sascamion Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft.